Amennyire
imádom az idei Tenis Classics felhozatalát, annyira hiányolom a nőket a névsorból, különösen azok után, ahogyan
Taróczy Balázs, a főszervező a női játékosok távollétét indokolta.
Véleménye szerint a női tenisz világszintű mezőnyéből összesen 2, azaz kettő darab játékos - a világelső Serena Williams és a jelenleg harmadik helyen álló Marija Sarapova - ér fel a magyar rendezvény színvonalához, amelyre például a férfiak legjobbjait - Rafát, Nolét vagy Rogert - elhozni elképzelhetetlen vállalkozásnak tűnik.
Maga Taróczy állítja az interjúban, hogy Serenát, a női ranglistát toronymagasan vezető játékost "lehetetlen megfizetni", tehát képzelhetjük, hogy a három legnépszerűbb férfijátékos esetében sincs ez másképp. Minden tiszteletem Taróczy Balázsé, teniszezőként és a Tenis Classics szervezőjeként is, de anélkül, hogy kétségbe vonnám a szakértelmét - nem teszem -,
óriási problémáim vannak ezzel a kijelentésével, mert a nők és a férfiak alapvető megítélésénél alkalmazott kettős mércéről árulkodik, amely elfogadhatatlan számomra.
Minden szakmai és rajongói fórum egyetért abban, hogy Serena Williams teljesítménye kivételesnek számít a női mezőnyben. Mats Wilander mondta nemrégiben, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor Serena feltűnt, mindenki úgy akart játszani, ahogy ő, és bár eltelt másfél évtized, ez ma sincs másként. Ranglistapontjai mutatják, milyen magasan a mezőny fölött áll, amikor a legjobbját nyújtja - amire az esetek 95%-ában képes is. Ettől függetlenül nem vitathatjuk el a női teniszben az elmúlt 15 évben elért fejlődést, még akkor sem, ha a nők játéka sok tekintetben különbözik a férfiakétól. Az, hogy van egy szupersztár, akinek a játéka hosszú ideig felülmúlhatatlannak tűnik, nem teszi semmissé sok száz további sportoló már-már emberi - tehát nem női vagy férfi, hanem egyszerűen emberi - határokat feszegető teljesítményét. Ha azt állítja valaki, hogy a női játékosok között (hangsúlyozom, hogy kizárólag a női játékosok között) egy "rendezvény" színvonalának kizárólag ez a többiek által felülmúlhatatlan szupersztár felel meg, azzal valójában azt mondja ki, hogy "a férfitenisz", és azon belül is "legfeljebb a ranglista 4. helyezettjének" színvonalához egyedül ő méltó, ráadásul elég logikusan azt is sugallja, hogy a WTA versenyeit - nem beszélve a Grand Slamekről - méltatlanabbnak tartja a hazai rendezvénynél. Az egyenlő megítélés nem abban merül ki, hogy a női sportolók teljesítményét abszolút értékben összehasonlítjuk a férfiakéval, ez esztelenség lenne. Semmilyen más, fizikai képességeket próbára tevő sportágban nem jut eszünkbe a férfiak és nők időeredményeit vagy az általuk emelt, vetett, lökött, hajított súlyok és ugrott magasságok stb. nagyságát összevetni egymással. Ezért is versenyeznek külön, ugyebár.
Elkeserítőnek tartom, hogy ebben az összefüggésben Billie Jean King "nemek harcában" vívott mérkőzésének lényegét is rengetegen félreértik. Nem azt bizonygatta soha senki, hogy a nők fizikailag abszolút értékben képesek ugyanarra a teljesítményre, mint a férfiak. Nem kell, hogy képesek legyenek erre ahhoz, hogy ugyanolyan jogok és tisztelet illesse meg őket. Ez volna a kérdés lényege. Hogy függetlenül attól, hogy nő vagy férfi-e valaki, ugyanúgy el kell ismerni a maximális teljesítményét - még akkor is, ha ezek az eredmények abszolút értékben eltérők. Egyáltalán, miért is kérdés ez? Miért nem egyértelmű? Mi olyan félelmetes abban, ha elismerjük az embert, még azelőtt, hogy elkezdenénk a kromoszóma-összetételéről gondolkodni?
Nincs még egy olyan sport, amelyben ilyen kemény fizikai és mentális
erőpróbát kell kiállniuk a játékosoknak akár egy-egy meccs, akár a
szinte szüntelenül zajló éves versenyidény tekintetében. A női teniszezők a női sportolók egyik legkeményebb követelményeket teljesítő csoportja: kivételes teherbírással rendelkeznek a rövid- és hosszú távú állóképesség és koncentrálóképesség és a végzett edzésmunka tekintetében is, szerteágazó készségeket kell szinte tökéletesre fejleszteniük, és rendkívül kevés lehetőségük van hibázni.
Nem tudom, a szervezők hogy vannak ezzel, de én őszinte csodálattal adózom e rendkívüli sportemberek iránt, sőt, nagyon izgalmas és magas színvonalú női teniszmeccset is láttam már. Sokat. Ezek közül csak egy-kettőt vívott Serena, azzal a maroknyi játékossal, akik olykor-olykor meg tudják szorongatni. Hiszen amikor Serena nagy ritkán veszít, akkor többnyire önmagát veri meg, ami viszont egyáltalán nem izgalmas, így marad az az egy kezemen megszámolható néhány mérkőzés, ahol a jól játszó Serenát sikerül legyőzni. Ami Sarapovát illeti, az ő játéka soha nem izgalmas számomra. Elismerem, hogy hatékony, és ő maga egyébként hatalmas sztár; technikailag is biztosan kiemelkedő, ezt én nem tudom szakértő pontossággal megítélni, de mindezzel együtt is steril játékot játszik, és a kezdetben még lenyűgöző maximalizmusáról mára már látom, hogy kényelmetlen görcsösség, amely sokszor a céljával éppen ellentétes eredményre vezet, és amit nem jó nézni. Ráadásul Marija az utóbbi időben rettenetesen következetlenül és sok hibával játszott, híresen nagy szervája pedig legalább annyiszor hagyta cserben kettős hibával, mint ahányszor sikerült vele pontot nyernie.
Ami azt illeti, én nagyon is szeretem ezt a műfajt, amit női tenisznek hívnak, és éppen amiatt olyan kedves a szívemnek, amiben különbözik a férfiak játékától. Hogy elsősorban nem erő-, hanem észjáték. Hogy okos. Hogy izgalmas. Hogy változatos. Való igaz, több a brék, mint a férfimezőnyben, de hogy ezt nyerőkkel vagy ki nem kényszerített hibákkal érik el, az nem nemi sajátosság. Arról nem is beszélve, hogy technikailag bármennyire tisztelet érdemlő és csodálatra méltó is, amikor két nagy szervás nagyágyú a férfimezőnyben felváltva, közel semmire hozza a saját adogatását anélkül, hogy igazi labdamenetek alakulnának ki, hogy a fogadó kicsit is bele tudna szólni az eredmény alakításába, izgalmasnak a legkevésbé nevezném az ilyen mérkőzéseket. Bennem személy szerint kicsit összeomlik valami, amikor rájövök, hogy e felé halad egy meccs, hogy a rövidítésig gyakorlatilag előre látom, mi fog történni. Izgalmas az a meccs, amelyben az ellenfelek meg tudják szorongatni egymást, ez pedig attól függ, hogy melyik két játékos áll egymással szemben, a férfiak és a nők esetében egyaránt. Én úgy látom, hogy ehhez hasonló típusú játékosok kellenek - így lesz például az élőben a Roland Garros Philippe Chatrier pályáján látott Serena Williams - Sara Errani elődöntő lehangolóan érdektelen, vagy szögez a székhez egy sokadik körös Kuznyecova - Kerber mérkőzés. Ahogy a férfiaknál egy Robredo - Monfils első körös összecsapás is rendkívül izgalmas, szemben például az izgalmakat legfeljebb a Roger-drukkereknek tartogató római Federer - Nadal döntővel.
És még valami: a tavalyi rendezvény is bizonyítja, hogy a magyarországi rendezvényen a kiváló tenisz mellett valami más is kell, ami ha hiányzik, érdektelenségbe fulladhat a látott mérkőzés. Ez a "show"-elem pedig például a szóba jöhető női játékosok közül számomra a tudása miatt is méltatlanul mellőzött Viktorija Azarenka esetében várható leginkább a legjobbak között. Én ugyan játékosként nem kedvelem őt különösebben, de egy biztos: kiváló teljesítményre képes, és nagy bohóc tud lenni, ha akar, így ha már a legjobbak felsorolásába kezdünk, őt biztosan nem hagynám le a listáról. Ezen kívül a top három körén kívül is vannak látványosan játszó női teniszezők - nagy meglepetés volt számomra a US Openen Francesca Schiavone, Agnieszka Radwanska pedig mindig lenyűgözően izgalmas -, akik minden bizonnyal hatalmasat szerepelnének.
 |
| Caroline Wozniacki alias Serena :) |
A lényeg tehát az, hogy nem a férfiak teljesítményével kell összehasonlítani a nőkét ahhoz, hogy érdemesek lehessenek a figyelemre, az érdeklődésre; hogy kiváló teljesítményt láthassunk tőlük. Hogy kinek mekkora a közönségvonzó ereje, az nyilvánvalóan gazdasági megfontolás tárgyát képezi, de erőteljes csúsztatásnak tartom azt állítani, hogy a férfiak legeslegjobbjait nélkülöző rendezvény színvonalához a nők legeslegjobbjai is kevesek. Ez méltatlan magához a sporthoz, valamint a női teniszezők teljes mezőnyre nézve rendkívül sértő és igazságtalan.
Én, mint a tenisz iránt teljes körűen érdeklődő, potenciálisan fizető közönség ezúton tájékoztatom a szervezőket, hogy amennyiben női teniszezőket is láthatunk a Tenis Classics-on - még ha nem is Serenáról vagy Marijáról van szó -, én ugyanolyan lelkesen, ha nem még lelkesebben fogok jegyet vásárolni az eseményre, mint ahogy jelenleg, a férfiak legnagyobbjainak, Nadalnak, Federernek és Djokovicnak a távollétében is megteszem.
Maradok tisztelettel: a kiváló teljesítményekre nemi alapú megkülönböztetéstől függetlenül kíváncsi néző.
