Intermezzo II.

Anatómia-élettan kétszer görbül, tehát a túlélés sikerült. 6 óra tanulással ez igazán szép egyéni rekord, de hát ez is volt a cél, és a korábbi éveket csak nagyvonalúan nem adtam hozzá a felkészülési időhöz.
Huh, gyűlnek a blogtémák, megírni viszont nincs időm őket. Úgy tűnik, a közeljövőben csak arról fogok posztolni, hogy lehetetlenség kiszorítani némi időt minden ötletem lepötyögésére és közzétételére a (még nem olyan) nagyérdemű számára. Ez olyan meta-...:). Olyan posztmodern. És mindez miért? Mert a posztmodernről írok szakdolgozatot. Ez meg aztán végképp meta-meta és poszt-posztmodern.

Izgi...

Holnap - vagyis ma - újra Örvényben!!! Alig várom. Persze előtte még meg kell küzdenem egy élettan vizsgával, lehetőség szerint a túlélésért. Az elsődleges cél az, hogy görbüljön és végre koncentrálhassak kettő darab szakdolgozatra. Mindenesetre este Örvényben - mondtam már? :P

Még mindig örvényben

Miközben tegnap várakoztam a jegyvásárló sorban az Operában - természetesen az "Örvényben" előadására vettem jegyet - elgondolkodtam, vajon milyen lesz másodszorra. Valószínűleg más lesz kicsit a hangulata, mivel ez már nem a bemutató, tehát elmarad majd a szerzők színpadra hívása és a pici, fehér tütüs balettnövendékek virágátadása, de ettől a darabonkénti függöny és meghajlás még úgyis marad, hiszen ez az Opera. Jövő csütörtök, már nagyon várom.

Idő közben felfedeztem, hogy az est címe angolul "In the Vortex", a "Whirling" az 5. darabé, amelyet Philip Glass zenéje ihletett. Lázasan kerestem - még Philip Glass hivatalos oldalán is végigzongoráztam az összes kompozíciót -, hogy vajon melyik zenéje is pontosan, mígnem rájöttem, hogy a darab honlapján nyilván találok majd erről leírást, és lám-lám. Kiderült, hogy a "Tirol Concerto zongorára és zenekarra" című kompozícióból származnak a zenék. A Movement II fent is van a TeCsőn:



Mostanában erre szoktam elaludni:).

Örvényben / In the Vortex

Úgy látszik, hogy viharos sebességgel szippant magába az opera világa, így az Avatar még mindig várat magára. Bár az is igaz, hogy ha több balettet tűznek műsorra, nagyobb lesz az előfordulási valószínűségem az épület közvetlen környezetében, mint azt az áriák feltételeznék. Persze lehet, hogy ezzel a véleményemmel a kisebbséghez tartozom, ugyanis ma tartották egy 5 darabból álló balettest, az „Örvényben” bemutatóját, és bár igen sokan eljöttek, a Nabucco teltházával szemben ma a 3. emelet színpadhoz legközelebb eső szektora – ahol mi ültünk - az MSZP parlamenti frakciójához hasonlított Trianon emléknapon. Ettől függetlenül az Opera Szili Katalinjai jártak jól, hiszen kortárs balettmesterek, koreográfusok interpretációit láttuk A halál és a lányka, A szerelem és a lány, a Még meddig?, a The Nature of Daylight és Philip Glass fantasztikus Örvény című zenéjére. A program részletes leírása olvasható az Opera honlapján. A három felvonásban egy-három-egy arányban szerepeltek a táncok, az első és utolsó hosszabb lélegzetvételű, csoportos darab volt, míg a második részben párosokat láthattunk. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire nagyszerű élmény volt a rendkívüli koreográfiákat és táncosokat nézni, és amíg nincs mozgókép az előadásról (mert ezt azért még a TeCső sem tudja – noha pont az Örvény c. darabot már korábban is táncolták, így arról vannak felvételek), a fenti honlapon található néhány kép a próbákról.
Számomra a legjobban várt darab épp az utolsó, az Örvény volt, méghozzá Philip Glass zseniális zenéje miatt, de menjünk sorban: A halál és a lánykában a táncosok fantasztikus szinkronja és a letisztult koreográfia volt a leglenyűgözőbb. Nem hittem volna, hogy négy páros egyszerre képes szoborszerű mozdulatlanságba dermedni azzal a lendülettel, ahogy a lány egy ugrással függőleges tartással megérkezik a fiú karjaiba.
A szerelem és a lány női szólótáncosától, Kozmér Alexandrától leesett az állunk. Az égővörös kosztüm telitalálat, a koreográfia pedig még frissebbnek tűnt, mint az előző, és jóval kortársabbnak is, a szó legnemesebb értelmében.


A Még meddig? c. német dalt élő énekkíséretre táncolta a páros, tökéletes technikai felkészültséggel és elképesztő grand jetékkel :). Negyedszerre a napfény természetével ismerkedhettünk két kiváló táncos és egy gyönyörű zenére készült, fantasztikusan élénk, dinamikus koreográfia segítségével. Az első szünet után a mellettünk ülő külföldi pár feladta, majd a második szünetben a másik oldalunkról is távozott a két hölgy, mert nem nagyon értették, hogy miről szól a darab. Nem tudom, ki mit várt egy balettesttől, bár mentségükre legyen szólva, hogy angol nyelvű tájékoztatót nemigen láttam, maximum borsos áron lehetett talán ilyenhez hozzájutni, amit nehezményezek, hiszen a közönség jelentős része külföldi, nekik is meg kellene adni az esélyt arra, hogy előzetesen tájékozódhassanak arról, amit látni fognak.


Mert így pl. a távozók az est fénypontjáról maradtak le: ez volt az Örvény. Említettem már, hogy Philip Glass zenéje milyen zseniális? Lukács András koreográfiája pedig a zene értelmezésének és táncra való lefordításának tökéletes példája, katartikus élmény minden pillanatát nézni. Remélem, hogy megörökítik majd videón is az utókor számára, egy ilyen értéket nem szabad hagyni elmúlni a pillanattal együtt.

Mindegyik táncban feltűnő volt a kontaktusok és emelések tökéletes könnyedsége, ráadásul az utolsó két darabban egész virtuóz megoldásokat is láttunk, amelyek közben a táncosok rendíthetetlenül dacoltak a gravitációval. Ami az Örvényt illeti, nem is szeretném lelőni a poént, inkább ajánlom mindenkinek, aki színvonalas kortárs balettot szeretne látni, hogy vegyen jegyet az „Örvényben” előadására, júniusban még többször lesz műsoron az Operában.

Ja, és Á., én nyertem, mert a darabban szerepel a „The Poet Acts” c tétel, ami Az Órák filmzenéje is. Hogy is volt azokkal a mozijegyekkel?

Misztérium

Most olvastam, hogy XY színész 14 év után elválik a feleségétől…és kiderül, hogy XY 36 egész éves, ami azt jelenti, hogy 22 évesen vette el a feleségét, aki akkor 24 volt, de ez most igazából mindegy. Vagyis az ő szempontjából is megközelíthetném a témát, de engem sokkal jobban foglalkoztat az, ha egy férfi kötelezi el magát ennyi idősen. Ami számomra a dolog felfoghatatlanságát adja, az, hogy látom, milyen óriási különbség van sors és sors – vagy inkább élet és élet között, mivel nem szeretném a „véletlenszerű” jelleget hangsúlyozni. Ha belegondolok, hogy bár nem vagyok még 36, szigorúan elemezve az eseményeket még egy olyan kapcsolatom sem volt, amelyben az együttélés vagy a házasság potenciális célként felmerülhetett volna, - aminek persze megvannak az okai -, így mindig elképeszt, ha a fentihez hasonló történetekről hallok. Mert egy időben nagyon szerettem volna egy ilyen elkötelezett kapcsolatot, de már tudom, hogy ehhez nagyon sok feltétel együttállására van szükség, amelyeknek – finoman szólva is – a zöme még hiányzik az életemből.

De nem panaszkodom, mert azt látom, hogy a befektetett munka valóban megtérül, és olyan utakon lehet célba érni, amelyekre nem is gondoltam volna. Tehát az én életemben is van misztérium, épp tegnap csodálkoztam rá egyre, és valami katartikus érzés volt látni, felfogni, hogy olykor-olykor, ha az ember tesz a céljaiért, előbb-utóbb szembejön vele a jó sorsa (igen, ebben az esetben sorsa), még ha teljesen más útvonalon is, mint ahogy azt én elterveztem. A végeredmény ugyanaz, sőt, ha lehet, még túl is szárnyalja azt, amire legmerészebb álmomban gondolni mertem. Viszont hogy miről van szó, az egyelőre titok, bár már nem sokáig.

Intermezzo

Hú, ezer éve nem volt időm írni, pedig annyi mindenről szeretnék. Most operás felnőtté avatásom kapcsán már muszáj volt, bár nyilvánvalóan az alvásidőmből faragtam le az ehhez szükséges perceket (órákat...). Tulajdonképpen készültem már korábban is, a Nőstényördög c. könyvről és filmről, de a könyvhöz szánt bejegyzésemből egy szemináriumi dolgozat született, így az is szerkesztésre vár még. (És akkor a filmről még nem is írtam, pedig-pedig. Meryl csak egy a sok ok közül:).)

Ettől függetlenül a tervezett témák közül nemsokára várható a 3D-ről alkotott eszmefuttatásom - bár az Avatart azóta sem láttam IMAX-ben, úgyhogy itt még az experimentális rész is hátra van, viszont a hétvégi nagykanizsai világbajnoksághoz minden adat beszerezve, úgyhogy azzal már nem sokáig maradok adósa a közönségnek - vagy legalább magamnak.

Folyt. köv.

Beavatás

Ma láttam a Nabuccót. Életem első operaelőadása…nem mondom meg, hány évesen :). Hát lássuk csak…először is nézzük a praktikus tanulságokat: Ha az ember 900,- Ft-ért vesz jegyet a harmadik emeletre, akkor legyen felkészülve arra, hogy a főbejáraton nem jut el a székéig. Hogy E. barátnőmet idézzem, akinek egyébként ezt az élményt köszönhetem, „lehet, hogy ennyire rossz helyen ülünk, hogy kintről kell felmenni”. Na de azért nem ilyen vészes a helyzet, az ülésünket az oldalbejáraton megközelítve is kapunk ruhatárat, igényes büfét, mosdókat; igaz, mindehhez számolhatatlanul sok lépcsőfordulót kell leküzdeni – és akkor még mindig csak az első emeleten tartunk! Méghogy az operába járók nem elég sportosak! Garantálom, hogy harmadik emeleti jeggyel kiváltható a napi kocogás. A nézőtérre érve félelmetes látvány fogad, ugyanis óriási magassága (vagy a mi szemszögünkből mélysége) van az épületnek, és az emeletek is igen meredekek. Az erkély lépcsői magasak és keskenyek, ráadásul az utolsó(nak hitt) fokról továbbléve már a karzat szélén a tériszonnyal vegyes szabadesés állapotát is megtapasztalom, mert a vakító fényben nem látszik, hogy van még eggyel lejjebb. Persze ég az arcom, a homlokomra van írva, hogy xx éves létemre (bárcsak XX lenne) még életemben nem jártam az Operában, különben tudnám, hogy ott van mégegy lépcsőfok. Ám kisvártatva megérkezik a következő áldozat (na jó, ő külföldi, de akkor is), és nyugtázom, hogy nem én vagyok vaksibb a kelleténél (bár igen, de ez most épp irreleváns).

Egyébként a színházterem gyönyörű, és tele van. Nagyon sok a külföldi. A karzaton az első sorban ülni még a harmadik emeleten is tökéletes, mivel minden látszik, ha előre könyökölünk (ha nem dőlünk előre, akkor semmi nem látszik, tehát érdemes az előbbi módszert választani). Így bátran ajánlom mindenkinek a 900,- Ft-os jegyet, ha még csak óvatosan próbálkozik az operalátogatással, ennyit mindenképpen megér. Amikor elsötétül a nézőtér, tapsolni kezdenek a nézők. Majd jön a darab, és bár nem értem, milyen nyelven énekelnek, egy kivetítőn magyarul lehet olvasni a szöveget. Egyébként még jól is járunk, hogy mint utóbb kiderült, olasz a darab nyelve, mivel valószínűleg akkor sem értettem volna semmit az áriákból, ha magyarul adták volna elő azokat.

A hangok lenyűgözőek, és fentről az egész színpadot belátni…kicsit túlságosan is, így a zenekari árok minden tagjának homloktörölgetése vagy a díszletek kicserélése a háttérben kicsit kizökkent, vagyis inkább nem hagyja, hogy magába szippantson a színpad világa. Ezt a hatást némiképp fokozza, hogy a szereplők minden felvonás után kijönnek meghajolni. Ez persze egy részről szimpatikus, mert sajátosan „operás” jelleg, de mégis. Így talán mégis megéri jobb helyre venni a jegyet, bár engem nem zavart a széles perspektíva, a meghajlás pedig mindenhonnan látszik.

El kell telnie egy-két felvonásnak (három van belőle), mire rájövök, hogy ami a kivetítőn egyszer szerepel, azt a szereplők sokszor ismétlik énekben, így nyugodtan elmerülhetek a látványban, és ha időnként pillantok csak fel a magyar szövegre, nem tudok annyit kihagyni, hogy elveszítsem a fonalat. Nem is gondoltam volna, hogy az operák pont olyanok, mint a Barátok közt – ha kimarad egy-két epizód, akkor is könnyedén be tudunk kapcsolódni az eseményekbe. Színházhoz és táncelőadásokhoz szokott szememnek egy kicsit kevés a mozgás, a „színészi” játék, de nyilván ez a műfaj nem is erről szól. Ami viszont dicséretre méltó, az az énekesek iszonyú energiája, amivel dolgoznak, és amit annyira szoktam hiányolni a színészek munkájából. Külön pirospont a rendezőnek, hogy egy szívemnek oly kedves szólótáncot is láthatunk Fehér Edittől. Gyönyörű. A szerzők ugyan nem klasszikus, de hepiendet varázsolnak a darab végére, a jó jutalmát, a gonosz méltó büntetését nyeri el, bár természetesen az, hogy ki melyik oldalon áll, nem ennyire egyszerű. Összességében nagyon örülök, hogy elmentünk, a jövőben sokkal bátrabban fogom az operaelőadások kínálatát is nézegetni – főleg most érdemes, mert mint E. barátnőmtől megtudtam, a június az operaszezon az egész világon. Már meg is van az új jegy az Örvényben című balettest bemutatójára, szombatra. Még valaki?