Természetesen nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és az első Mérő-ötperces, amelyet elolvastam, a "Három kedvenc regényem" címet viseli. Ez pontosan az "Alapkönyveim" esszéjét követi, mégis a regények mellett döntöttem, lévén a próza a kedvenc műnemem.
Az Odüsszeia helyett
Imádom az életemben a véletleneket, amelyek valójában nem is azok, csak mostanra már elfelejtettem a korábban oly gyakori, rendkívül pozitív élményt nyújtó keresetlen "találkozásokat". Szerb Antal Utas és Holdvilágát még nem olvastam, de régóta fent van az elolvasandók képzeletbeli polcán. A Mérő által idézett pár mondatból tudom, hogy egy napon elő fogom venni. Nagyon fontos emlék, T-hez kötődik, aki azóta már nincs köztünk, és akinek a tragédiáját sajnos hiába ismertem és értettem meg a maga teljességében, végül nem tudtam elég segítséget nyújtani számára. Senki sem tudott. Pedig "Életben kell maradni. (...) És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."
A Kámaszútra helyett
Majd jön egy Marquez. De nem akármelyik könyv: a Szerelem a kolera idején. Azon nem lepődöm meg, hogy Marquezbe általában a gimnáziumi kötelező Száz év magány útján szeretnek bele az emberek (vagy megy el Tőle a kedvük egy életre, bár ezt sosem értettem, mivel számomra 18 évesen lenyűgöző volt a regény, még ha igen nehezen tudtam is követni a sok azonos nevű karakter szövevényes viszonyait), de hogy a rengeteg remek darab közül a kedvenc az én kedvencem is, az azért figyelemreméltó - különösen úgy, hogy az általam csak végigszenvedett A pátriárka alkonyát szokták még a szerző egyik legjobbjaként emlegetni. Az sem csoda, ha sokaknak a Szerelem a kedvenc Marquez-regénye, mégis örülök, hogy valaki más is kiemeli, mert számomra meghatározó jelentőségű volt, rengeteget tanultam belőle, és kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, amely valamiért nem száműzetett passzív ismereteim lerakatába, hanem mindig jelen van, mint az a meggyszínű, fekete meggymintával díszített "kopogós" cipő az óvodából, amelyet akkor végre én is megkaptam. Ezek azok az élmények, amelyek éppen olyan nagy jelentőségűek, mint amilyennek még a megtörténésük előtt érzem őket.
Az egyetem alatt szinte az összes - magyarul megjelent - Marquezt megvettem és kiolvastam, annyira magával ragadott az a világ, amelyről évekkel később kiderült, hogy mágikus realizmusnak hívják, és az akkor már teljesen más területen írott szakdolgozatomba is bekerült. A Szerelem viszont nincs nálam. T-nél maradt, és nem volt már módja visszaadni. A Marquez-könyveim olykor messze kerülnek tőlem, de előbb-utóbb visszatalálnak. A Száz év magány már újra az enyém, a Szerelmet még várom.
A Gilgames helyett
És a harmadik. Talán ez volt az, amelyik kigolyózta Ottlik Iskola a határonját a 3 könyv közül, amelyekkel Mérő átvészelné az időt egy lakatlan szigeten, talán nem. De tény, hogy ezen lepődtem meg leginkább. Mert a Harry Potter sorozatot még soha senki nem nevezte "huszadik századi világirodalomnak", ráadásul az irodalomkritikusok nyilván sok kivetnivalót találnak benne, amelyek miatt nem hasonlítható Dosztojevszkijhez vagy Woolfhoz, de amelyek engem tökéletesen hidegen hagynak, amikor belemerülök abba a csodálatos és virtuóz nyelvezetű világba, amelyet J. K. Rowling teremtett ezekben a könyvekben. És a legjobb, hogy Mérőhöz hasonlóan én sem akartam beadni a derekamat a tömeghisztériának - mivel ezekkel kapcsolatban igen óvatos vagyok -, mégis emlékszem (újabb kopogóscipő-emlék), ahogy egy anatómia és egy biokémia előadás között a 3. emeleti társalgóban ülve elkezdtem olvasni az első kötetet, és az első oldal után képtelen voltam letenni. Egy új világ született, amelyet addig elképzelni sem tudtam, és újra és újra vissza kellett térnem az elejéhez, hogy emlékezzek ennek az döbbenetnek a csodájára. Persze, hogy párszáz oldal után alapvetés számunkra Roxfort és a Privet Drive, a varázslók, muglik és kviblik, valamint a "munkás varázslatok" univerzuma, de emlékezni akartam arra az érzésre, amikor az előítéleteim pillanatok alatt köddé váltak és igazi gyermekként, teljes nyitottsággal csodálkoztam rá a helyre, ahová a varázslépcső, a zsupszkulcs vagy a Tekergők Térképe vitt. Ahogy talán még soha korábban semmire. Még gyerekkoromban sem.
És amikor Mérő László azt írja, hogy
'Ez a három könyv, amelyről beszélni fogok, nyilván távolról sem helyettesíti azt a három könyvet, amelyről nem fogok beszélni, már csak azért sem, mert nem olvastam őket.... Olvassák el az irodalomtörténészek, nekik kötelességük, nekem elég, ha tőlük megtudom, hogy miért kellett volna elolvasnom őket. "Tán csodállak, ámde nem szeretlek", ahogy Petőfi mondta. Ez a három könyv viszont alapjában változtatta meg a gondolkodásomat a világról.',
akkor máris jobban érzem magam, mivel egyrészt egyrészt azt a három könyvet én sem olvastam (bár egyiküknek még van esélye ;)), ez a három azonban fontos szerepet játszik az életemben, másrészt megnyugszom, hogy ismét megerősítést nyert a meggyőződésem, miszerint ha elég nyitottak vagyunk, ott találunk igazi értékekre, ahol sosem gondoltuk volna, illetve attól, hogy valaki intelligens, művelt, tájékozott és olvasott, nem kell sznobnak lennie. Mérő pedig magyarázatot is ad választására, nem csupán a szubjektivitáshoz való jog mindenhatóságával dobálózik. Mert hát nem az a lényeg, hogy egy könyv elgondolkodtasson; kihozzon belőlem valamit, ami máskülönben talán sosem derült volna ki számomra saját magamról vagy az engem körülvevő világról? Szerintem ez a "jó könyv", a "jó irodalom" fokmérője.
Rowling új regényéről, az "Alkalmi üresedés" magyar munkacímen futó Casual Vacancy-ről is azt írták, hogy "nem mestermű", de "tele van érzelmekkel és szívvel", illetve "okos és szellemes". Mérő a Harry Potter humorát tartja mindennél többre, és ebben egyet értek. Számomra a szellemesség, a "wit", a humor az érzelmek és az intelligencia találkozásának legkifinomultabb megnyilvánulása, és ennél nem sok értékesebbet tudok elképzelni. A puszta intellektuális fölény érzelmek nélkül kegyetlen, rideg és taszító, az irracionális érzelmesség pedig hiteltelen, életszerűtlen, így fárasztó és kiábrándító.
Ezért fontos, hogy egy könyvnek legyen "esze és szíve" is. Ezért szeretem a Szerelmet és a Harry Pottert is, és ezért tudom, hogy kopogóscipő-élmény lesz az Utas és holdvilág is. Ha mások is azok a könyvek, amelyek nálam a személyes érintettség okán elfoglalják az öröklista legelőkelőbb helyeit, az idézett három kötet számomra is különleges. És mindig örülök, ha osztozni lehet ebben a különleges élményben másokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése