Az isztambuli WTA világbajnokság Kvitova-Radwanska nyitómérkőzését - azon belül is Kvitova óriási ütőerejét és rengeteg hibáját - nézve ismét elgondolkodtam azon, hogy a tenisz női mezőnyének teljesítménye miért annyira kiegyensúlyozatlan, míg a férfiak között az első 4-5 helyezett következetesen tartani tudja a pozícióját (kedvenc kék közösségi oldalunk tanúsága szerint Federer most is éppen hetente döntögeti saját rekordját a lista tetején eltöltött idő tekintetében). Miután a biomechanikai vizsgálatokkal nem kerültem szorosabb barátságba akkor sem, amikor erre még lehetőségem lett volna, és más tudományos eredmények sem állnak rendelkezésemre, pusztán egy benyomásom támadt, amelyben talán lehet némi igazság.
Az említett mérkőzést valójában Kvitova veszítette el, nem Radwanska nyerte meg. Ezt minden bizonnyal a statisztikák is igazolnák, ha ki nem akadt a számláló Petra ki nem kényszerített hibáinak rögzítése közben. Ettől függetlenül első pillantásra feltűnt, hogy a cseh lány legalább ötszörös sebességgel üti a labdát lengyel ellenfeléhez képest. Ez az ordító különbség, és az ezt ellenpontozó temérdek hiba elgondolkodtatott. Úgy vélem, hogy hibák nélkül - az eddigi papírformát igazolva - Radwanskának esélye sem lett volna Kvitovával szemben. A fizikai fölény óriási előny. A hibák mégis kioltották ezt, mert akkora fölénye nem volt fizikailag Kvitovának Radwanskával szemben, mint - például - Serena Williamsnek van...mindenki mással szemben.
És itt jutott eszembe, hogy igen, egyetlen játékos van a női mezőnyben, aki szinte mindig megengedheti magának a kockáztató, kemény játékot, és így a viszonylag több hibát, mert négy ászból álló, 40 másodperces játékokkal gyalulja le ellenfelét a pályáról - Serena Williams. Akiről sokan azt állítják, hogy a férfiakkal kellene versenyeznie, és talán nem véletlenül. A fiúknál ugyanis - biológiai okokból - sokkal nagyobb szerep jut a fizikai fölénynek. Nem feltétlenül csak az ütőerőre gondolok, hanem az állóképességre, és leginkább az erő-állóképességre is, amelyre az egyenletesen komoly erőfeszítést igénylő 3-4-5 órás mérkőzéseken hatalmas szükségük van a sportolóknak. Ha pedig megnézzük a férfimezőnyt, és benne egyik kedvencemet, Ferrert, akkor azért látható, hogy a darwini szabályok bizony ott is érvényesülnek.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy miért nem tudnak a nők olyan teljesítményt nyújtani a teniszpályán, mint a férfiak, holott a sportágak között a tenisz talán az, amely leginkább az idegek játéka - tehát legnagyobb mértékben befolyásolják a fizikai tulajdonságoktól elvonatkoztatható tényezők. Egyébként is lázadok az ember túláltalánosított biológiai meghatározottsága ellen, bár nyilván ésszerű kereteken belül. A sportban pedig különösen nem célszerű eltekinteni a nemek sajátos adottságai közötti különbségektől, de ha valaki a nők hullámzó lelkiállapotára vagy hormonháztartásának váltakozásaira, a.k.a. szeszélyességére fogja, hogy olyan gyakran befolyásolja a teljesítményüket zabolátlan pszichéjük, az illető közveszélyes mértékű szemöldök- és homlokráncolást fog előidézni nálam.
Ha ez mégoly kevéssé ijesztő lehetőség is, én azért fenntartom, hogy nem a holdciklus, a csillagok állása, az őstengerével megegyező összetételű (jut eszembe, ezt mégis hogy a kismalacban derítették ki?) tüszőfolyadék aktuális rendetlenkedése, vagy esetleg az Isztambulban egy négyzetméterre jutó fekete macskák száma befolyásolja a női teniszezők adott teljesítményét. Én nem feltétlenül azt látom, hogy kevésbé képesek összpontosítani, hogy gyakrabban bicsaklik meg a figyelmük, mint a férfiaké, sokkal inkább azt, hogy a fizikai erejük kevésbé képes ellensúlyozni a koncentrációjuk ingadozását.
A finomkordináció rettenetesen összetett munka, pusztán az idegrendszeren belül minden pillanatban milliárdnyi tényező együttállása szükséges ahhoz, hogy milliméteres pontossággal észlelje, találja el és célozza valaki a teniszlabdát, így a hibák számomra nem is annyira meglepőek, mint amennyire lenyűgöz az, hogy hogyan képes valaki a pálya másik feléről közel 100%-os biztonsággal a vonalra irányítani azt a sárga pattogóst. Igaz, a rengeteg gyakorlással kialakul egy olyan kinesztézia, testtudat, amelyre nagy pontossággal lehet hagyatkozni, és amely energiaspóroló hatású. Az izommunka valójában a finoman koordinált idegrendszeri folyamatok összessége, és maga az erő, az egy ütésbe gazdaságosan koncentrálható teljesítmény nagy energiákat szabadíthat fel a kivitelezés pontosságára való odafigyelés számára. Az edzett, vastagabb szívizom titka is az, hogy egy pumpálással több vért tud továbbítani a szervezet felé, így többet tud pihenni két összehúzódás között. Dupla nyerő.
A fiúknál is pillanatok alatt fordulhat a kocka, láttuk számtalanszor. Viszont ahogy azt Serena példája is mutatja, a fizikai erő nagy szerepet játszhat abban, hogy mennyi energiája marad egy sportolónak a mérhető teljesítményen túli nüanszokra. Így, végső soron a következetesen pontos végrehajtást a teniszben - vagy saját tapasztalatból kiindulva például a sporttáncban, és mondhatjuk, hogy a legtöbb, valamiféle kitartó tevékenységet igénylő sportágban - olyan alaptényezők is meghatározzák, mint az erő és az erő-állóképesség.
Tudományosan ez persze csupán egy hipotézis, és biztosan számos korrelációt, ellentmondást, relevanciát és irrelevanciát lehetne kimutatni, de tapasztalati alapon megállhatja a helyét ez a gondolatmenet. Az ATP-raglistás helyezések, illetve Serena Williams elmúlt évi teljesítménye fényében mindenképpen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése