Kulturálódom

Mai két kulturális élményem: egy könnyed(nek tűnő) vígjáték és egy döbbenetesen drámai és lenyűgöző olvasmány.

Természetesen a könyvvel kezdtem, amit ma sikerült kiolvasnom, ezt követően szükségem volt valami lélekemelőre a nap végére. Így Kazuo Ishiguro Never Let Me Go (Ne engedj el...) című regényét befejezve estére megszavaztuk az Easy A (Könnyű nőcske) c. vígjátékot. Ezt a két dolgot legalább már biztosan kihúzhatom a bakancslistámról.

A könyv: spoilerek nélkül csak annyit róla, hogy lebilincselő olvasmány, folyamatosan feszültségben tart, és nem is a végkifejlet a drámai, hanem az a mélység és megrendítő humánum, amivel Ishiguro az emberi kapcsolatokat, illetve az azok elvesztése miatti fájdalmat szavakba tudja önteni. Ezt a képességét már a sokszor olvasott The Remains of the Day-ben (A napok romjai) is megfigyeltem, most pedig egy teljesen más témában, évekkel később újra letaglózott. Nem a metrón olvasandó darab, az biztos, főképp a vége felé. *SPOILER* Tudom, hogy lehetetlen elkerülni, de én soha többet nem szeretném átélni ezt a veszteséget, mert úgy érzem, nem bírnám ki. Pedig tudom, hogy hacsak nem burkolózom teljes magányba - amit nem fogok -, akkor számolnom kell még ilyen élményekkel, akkor is, ha valakinek a túl korán megtapasztalt és tátongó űrt hagyó elvesztését valamiféle felmentésnek érzem minden további hasonló esemény alól. *SPOILER VÉGE*

Így aztán szükségem volt a regenerálódásra, és a laktózmentes palacsintán túl a Könnyű nőcskére esett a választásom. *SPOILER* Végre, egy o-k-o-s vígjáték, irodalmi és filmes allúziókkal, amelyeket értek - főként a Skarlátbetűből -, kevésbé direkt referenciákkal (Akkor hozzam azért a Sylvia Plath-t? Á, ne, ha kifogynánk a témából, majd bedugjuk a fejünket a gázsütőbe.:)), hatalmas poénokkal, a forgatókönyv nyelvi (és persze tartalmi) igényességével, a vallásos bigottságot remek humorral érzékeltető cselekményszállal *SPOILER VÉGE* és fantasztikus színészi alakításokkal (Emma Stone, Patricia Clarkson, Stanley Tucci, Lisa Kudrow, Thomas Aden Church).

Nagyon méltatlannak tartom, hogy amíg a kritikailag is nagyot bukott Alice Csodaországbant jelölték Golden Globe-ra, addig ez a vígjáték nem kapott helyet az öt legjobb között (noha Emma Stone-t azért nem lehetett megkerülni, mint az egyik legjobb vígjátékban nyújtott színésznői alakítást). Pedig végre egy színvonalas "tinivígjáték", amelyben bár a szex áll a középpontban, és minden erről szól, nincs egyetlen alpári, ízléstelen vagy olcsó és hatásvadász poén sem erre kihegyezve. Le a kalappal!

Ez a nap így volt kerek, a Never Let Me Go filmváltozatát pedig remélhetőleg hamarosan DVD-n már mi is élvezhetjük. Ahogy Á. mondta - a film vegyes kritikai fogadtatására utalva -, "én elhatároztam, hogy nekem tetszeni fog".

Sütkéreztem

Wow, hát ez a történelmi pillanat is eljött: sütöttem szójatejes, a.k.a. laktózmentes palacsintát.

Ránézésre egészen olyan, mint a tehéntejjel készült, és igazából én az ízével is meg vagyok elégedve, bár Á. azért érezte a különbséget. Nagyi-féle sárgabarack-lekváros és kakaós ízesítést sikerült összehoznunk a kongó éléskamránkból.

Miután három éve vettem utoljára a kezembe serpenyőt, és mindössze két kisebb égési sérüléssel megúsztam, valamint a hozzávalók is majdnem elfogytak, azt hiszem, elégedett vagyok az eredménnyel. Persze a töltés Á. érdeme; mondjuk úgy, hogy nem fukarkodott a mennyiségekkel. Ó, és még el is mosogattam. Azt hiszem, nagyot nőtt a házitündér-faktorom, bár kétséges, hogy a közeljövőben fogom-e tudni tovább növelni. Ez a művelet ugyanis legkevesebb 2 órát vett igénybe, és a jelenlegi körülmények között rendszeresen biztosan nem tudok ennyit áldozni a napi konyhai tevékenységekre. Na de ami késik...

Oscar jelölések 2011.

Yaaay, Oscar jelölések!!

Itt a teljes lista: http://www.imdb.com/features/oscars/2011/nominations

:) - Annette Bening, Michelle Williams - női főszereplő, Colin Firth - férfi főszereplő, Another Year, The Kids Are All Right - eredeti forgatókönyv, Az illuzionista - animációs film

:( - Nincs: Díva (Burlesque) - betétdal (hamegintvalamicountrydalnyerfőbelövömmagam!!!), Eredet - vágás, Andrew Garfield - férfi főszereplő

Az persze igaz, hogy idén tényleg jó filmek kerültek be, bár van vita a 10-es listáról, sokan hiányolják a The Town-t és nehezményezik a The Fightert. A harc egyébként úgyis A király beszéde és Social network - A közösségi háló között fog eldőlni.

'80 - a 21. század turkálója

Tegnap kaptam egy vicces üzenetet a "közgazdaságilag felvilágosult" nőről, főszerepben a H&M-mel. Éppen akkor, amikor én is egy H&M-ben tett kirándulást tudhattam magam mögött.
A vicc egyébként régi, de még mindig működik:

Nade! Tudományos és praktikus szempontból is meg tudom érteni a hölgyet, hogy a H&M-mel ellentétes oldalon kezdte a vásárlást, ugyanis saját tapasztalom szerint kb. két éve teljesen reménytelen bármit is remélni ettől az üzlettől. Hogy tegnap mégis vállalkoztam a belépésre (sokadik alkalommal, mert nem egykönnyen adom fel, de legalább a vásárlás miatti lelkiismeret-furdalástól nem kell tartanom ilyenkor), annak oka a 80%-os leárazás volt (bár rajtam jelenleg maximum egy 100%-os leárazás segítene, de ez már a következő poszt témája).

80%-os leárazás tehát. A bejáratnál szépen felsorakoztatva állnak a nagyméretű, piros színű akciós árcédulákkal díszített ruhadarabok. Elkezdek nézelődni, és kb. 2 másodpercen belül csalódottabb vagyok, mint egy rossz turkálóban. Minősíthetetlen színű, szabású és egyáltalán, minősíthetetlen minőségű anyagok, mint egy '80-as évekbeli használtruha-boltban. Szűkítetlen felsők, ízléstelen flitterek (pedig vannak ízlésesek is, és nagy rajongójuk vagyok), leheletvékony, nyúlós anyagú lebernyeg pólók; passzés, gombolós "gatyakardigánok", hatalmas, beszegetlen virágdíszítések, féllábszárig érő répafarmerek.

Én meg csak állok ott, hiszen már két éve megy ez a "hozzuk-vissza-a-80-as-éveket-mert-a-válltömés-az-olyan-menő" stílus, én pedig pontosan ennyi ideje semmit sem tudok a H&M-ben vásárolni. Persze nem ez a világon a legnagyobb probléma, csak értetlenül állok a tény előtt, és fogalmam sincs, őszintén nincs, hogy ki veszi meg ezeket. Mert hogy viselni még senkit sem láttam ezeket az ocsmányságokat. Számomra olyan végtelen boldogság volt a tavalyelőtti költözéskor megszabadulni az utolsó utálatos darabtól is, ami az utálatos '80-as évekbeli gyerekkoromra emlékeztetett, erre lassan már évek óta azzal akarnak megetetni, hogy mindez trendi, a válltömés "kicsit másképp" cool, az arany flitter és a fekete plüssbársony elegáns...DE NEM AZ! Ízléstelen, és ráadásul nincs ember, akin jól áll. Mindent, ami előnytelen, ami még a modellalkatból is a legrosszabbat hozza ki, sűrítve kapjuk például a H&M akciós darabjaiban (nem csoda, hogy senkinek sem kellenek), de az igazat megvallva az új kollekció sem biztató. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt be lehet adni az embereknek pusztán azzal, hogy a divat meghatározó szereplői rámondják valamire, hogy mostantól ez a követendő, még akkor is, ha - hogy szakkifejezéssel éljek - értelmezhetetlen.

Úgyhogy a grafikonon jelölt úriembernek gratulálok, hogy talált ott egy megvásárlásra érdemes nadrágot 50 dollárért (bár én tavalyelőtt örömmel dobtam a konténerbe annak valószínűleg egy tökéletes mását; sőt, még fizettem is volna azért, hogy megszabadulhassak tőle), a hölgynek pedig szintén elismerésemet kell kifejeznem, mert praktikusan utolsónak hagyta a H&M-et, amikorra valószínűleg már minden mást beszerzett a még vállalhatóbb üzletekben. Én pedig reménykedem, hogy az egykor kedvenc boltomban fogok még az ujjatlan egyszínű pólókon kívül más kedvemre való darabot is találni.

Így készíts animációs filmet

Végre láttam az Így neveld a sárkányodat is! Fantasztikus mese, mesteri animációval - különösen az emberi mozgást, gesztikulációt, a mozdulatok dinamikáját adja vissza olyan valósághűen a film, ahogy korábban még nem láttam, a sárkányokról már nem is beszélve. Emellett vicces és megható, de nem szentimentális; a DreamWorks eddigi legerősebb darabja, és valóban biztosnak tekinthető az Oscar jelölés a Toy Story 3-mal egyetemben.

Így sem fogja megnyerni az Oscart, de szerintem még soha ilyen közel nem került a DW a Pixarhoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Bár a DVD-n még több extrát el tudtam volna viselni, így is van két lebilincselő kisfilm az animációról és a szinkronhangokról (ezeket annyira imádom!), illetve egy audiokommentár a film készítőivel, úgyhogy ezért különösen érdemes befektetni a lemezbe. És hát nem ő a legcukibb sárkány a világon?

Nem értem

Nem értem. Évekig hallgattam, hogy ideje lenne már "komoly, felnőtt" életet élnem, nem folyamatosan az "iskolapadban ülni", "táncikálni", meg "anyagilag ellehetetlenítő hivatásnak" élni - annak ellenére, hogy azóta dolgozom, hogy átvettem az érettségimet és hét éve önfenntartó vagyok. Persze, igaz, hogy innen valóban nincs továbblépés a "komoly, felnőtt" élet felé (értsd: saját lakás, család alapítása, gondozása, eltartása), de nekem szükségem volt erre az időre. God knows, volt mit helyrehozni.

És amikor végre tényleg vége, és harminc évesen véglegesen kilépek (illetve belépek) a "komoly, felnőtt" életbe, nincs több iskola és kifogás, akkor hirtelen mindenki ijedt arccal figyelmeztet, hogy de azért ne a pénzkeresés legyen az egyetlen cél, hogy nem baj, ha nincs meg a lakás, mert a szellemnek is szüksége van a táplálékra. Mintha azzal, hogy ennyi idősen és ennyi késlekedés után végre azt csinálom, amit minden normális, felelősségteljes ember már a kezdet kezdetén (kihagyva a "táncikálást" és az "anyagilag ellehetetlenítő hivatásnak élést"), vagyis megpróbálom megteremteni egy kevésbé énre korlátozódó, többszereplős élet anyagi feltételeit - mert hogy van annak alsó határa, bizony van, és én most jócskán alatta élek -, hirtelen igénytelenné, anyagiassá és felszínessé válnék; intelligens és érett gondolkodású egyetemi hallgatóból (hah, ugye, a kor előnyei) törtető, üresfejű pi**vá, holott mindössze azt szeretném, hogy 10 év közel ideg-összeroppanásig tartó hajtások és teljes anyagi csőddel járó regenerálódási időszakok már-már kiszámíthatóan szabályos váltakozása után végre emberhez méltó életet élhessek.

Legalábbis a befektetett munkám mértékéhez méltót. Mert munkából aztán sosem volt hiány, és ezt felejtik el/nem tudják sokan. Mostantól mindössze annyi változik, hogy normális összegért szeretnék dolgozni, és igen, talán fel fogok adni néhány dolgot, amelyek eddig fontosak voltak, és egy jobb világban talán nem kellene, de nagyon egészséges módon (végre) változtak a preferenciáim az egy évtizeddel ezelőttihez képest, és az az igazság, hogy mindent összevetve nem kapok annyit a "hivatástól", hogy megérje miatta ellehetetlenedni. Annyit semmilyen hivatástól nem kap az ember, ugyanis az ellehetetlenedéssel éppen az kerül veszélybe, amiért dolgozunk, közel sem tudjuk 100%-kal végezni a munkánkat, és végül a fennkölt eszmék is túlélő rutinná válnak. Ez pedig nem méltó semelyik félhez, aki érintett a folyamatban. Számtalanszor jutottam már el idáig és próbáltam máshogy, átszervezve, áttervezve újrakezdeni ahhoz, hogy tudjam, sehogy sem működik. Nem működik napi 14 óra munkával, nem működik heti 37 óra tanítással + a hétvégi kötelezettségekkel, nem működik úgy, ha a munkám 60%-át ingyenesen végzem; megpróbálni három életet élni párhuzamosan, hogy behozzam a lemaradást, az egyszerűen csak nem működik. Az anyagi függetlenség (ami itt, Magyarországon végképp nem jelent budai villát, luxusautót és kéthetes karibi nyaralásokat) nem egyeztethető össze a "hivatással". Legalábbis addig, amíg meg nem teremtem.

És ez az a pont, ahol mindenki gyanakszik, mert végső soron nem bíznak meg bennem, mert nem ismernek annyira, hogy tudják, éppen azért csinálom ezt, hogy legyen időm végre olvasni, színházba járni, művelődni, leülni egy hétvégén nyugodtan úgy, hogy SZABAD vagyok, nem csak halogatom a fejem fölött tornyosuló teendőket, mert már nem bírom tovább; hogy legyen időm igényesen tanítani, felkészülni, foglalkozni azokkal, akikért felelősséget vállaltam. És persze hogy egyszer lehessen családom, és legyen rájuk is időm, és a velük való kommunikáció ne merüljön ki abban, hogy a folyamatos feszített tempó miatti frusztrációmat levezetendő ordítok velük, amíg végül már nem szólunk egymáshoz. Ezek az emberek még a megérzéseikben sem bíznak, ami a velem kapcsolatos eddigi tapasztalataik alapján azt súghatná nekik, hogy én soha nem fogom szem elől téveszteni a célomat; az eszköz nem fogja átvenni annak helyét. Azt különösen felháborítónak és kiábrándítónak találom, hogy nem fogják fel a jelentőségét annak, hogy egy nő a 21. században önálló egzisztenciát tudjon teremteni magának. Nem azért, mert nem akar családot vagy mert nem bízik az emberekben, vagy frigid, vagy képtelen normális párkapcsolatra, hanem mert egyrészt miért kellene a kiszolgáltatottságot alapvetésnek elfogadnia csak azért, mert nő, másrészt pedig azért, mert a körülmények a változékonyak, mert ez a 21. század, és nem erkölcsös vagy erényes az, aki bízik az állandóságban és a nehezen megtalált boldogság változhatatlanságában, hanem hülye.

Bennem pedig ismét összeomlik egy kisebb világ, amikor kiderül, hogy mennyien határolódnak el mégis tőlem, amikor élesedik a helyzet. Ilyenkor persze visszamenekülök ahhoz a szűk körhöz, akikről tudom, hogy sosem kételkednének bennem: elsősorban Á.-hoz (aki persze olyan, mintha én lennék, de attól még érvényes jelölt, sőt, a legérvényesebb), Sz.-hez, aki érti, hogy miről beszélek, E.-hez, aki sosem ítélkezne, mert ismer annyira, és talán Z. -hez (mert persze Z-nél sosem tudhatod igazán, hogy bízik-e benned, de a tünetek egyelőre inkább az igen irányába mutatnak, és rá aztán tényleg szoktam támaszkodni).

Csak a "felnőttek" nem értik, és ez a szomorú. Mindenki, aki 10 éve biztatott és sokra tartott, most összeszűkült szemekkel méreget, hogy mi lett belőlem, vagy olyan tanácsokat ad, amelyek a 10 évvel ezelőttivel teljesen ellentétes hozzáállásról tanúskodnak (amelyek pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, ahogy azóta jártam az utamat; éppen ezek miatt lettem olyan ember, amilyen most vagyok, a jelenlegi - vagyis mindenkori - céljaimmal együtt). De nem baj, most már én is felnőttem, és bár szomorúan, de megválok a "Klári nénik" tanácsaitól, bízom magamban és a kevés számú, de fontos ember támogatásában, és el fogom érni a célomat, ami a látszattal ellentétben nem felszínes és igénytelen. Éppen ellenkezőleg.