Minden két-három évben összeszedem magam, hogy jópofizzam egyet volt osztálytársam családjánál, tudva tudván, hogy már hazafelé a sírógörcs fog kerülgetni, és ha nem bukik ki belőlem azonnal, tuti, hogy valami apróság fogja kiborítani a bilit. Ma már majdnem eljutottam idáig, de még mindig nem pattant el a húr. Régen legalább azonnal kiadtam magamból a feszültséget, mostanában egyre tovább "ragad" bennem, ami nem jó. Valószínűleg azért, mert érzem, hogy a bőgés és átmeneti feszültségoldás sem változtat a kiakadás tárgyán. És nem amiatt van így, mert K.-nak már két (übercuki) gyereke van, nekem pedig esélyem sem arra, hogy valaha legyen akár egy (untercuki) is, és igazából semmi olyasmi nem felelős a frusztrációmért, amije neki van, nekem pedig nincs (szerető párja, saját otthona, normális diplomája (!), anyukája, nyugodt élete, felnőtt élete, stb.), bármennyire nyilvánvalónak tűnhetne is ez.
Hacsak az esetemben már eleve elvetélt esélyt egy boldog életre nem soroljuk ebbe a kategóriába. És emiatt nem használ a kiakadás, mert tudom, hogy nem lesz jobb tőle, hogy alapértelmezetten elcseszett vagyok, amit kozmetikázhatok életem végéig, magas funkcionalitást elérve a társadalomban, de ez egy "normális" élethez kevés. És persze K.-nak hiába mondom, nem érti meg, hogy ha már a kezdetek előtt kisiklik valami, az sosem kerül azonos dimenzióba a "normális" emberek gondjaival, amelyekre van valódi megoldás. Megette a bárány a virágot, és már nem tudom meggyőzni magam arról, hogy érdemben tudok változtatni a következményeken. Pedig olyan sokáig elhittem, tényleg. De most Scarlett O'Hara után (nem) szabadon már nem merek/vagyok képes sírni. A.-ban bízom, hogy észhez tud téríteni. És a tornában, hogy ha mást nem is tudok felmutatni majd az osztálytalálkozón, legalább külsőre I would be kicking ass. Igen, valóban úgy érzem, hogy ez az egyetlen területe az életemnek, amit a kedvemre való irányba vagyok képes mozdítani. Igen, mint az anorexia idején. De már nem úgy. Tehát mint 21. századi nemdohányzó, antialkoholista és gyerekszerető (igen, komolyan) Bridgit Jones 2.0, NEM fogok bánatomban leülni mogyorókrémet kanalazni, várva, hogy rám talál az élet. Mert ennyi kontrollom még van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése