'80 - a 21. század turkálója

Tegnap kaptam egy vicces üzenetet a "közgazdaságilag felvilágosult" nőről, főszerepben a H&M-mel. Éppen akkor, amikor én is egy H&M-ben tett kirándulást tudhattam magam mögött.
A vicc egyébként régi, de még mindig működik:

Nade! Tudományos és praktikus szempontból is meg tudom érteni a hölgyet, hogy a H&M-mel ellentétes oldalon kezdte a vásárlást, ugyanis saját tapasztalom szerint kb. két éve teljesen reménytelen bármit is remélni ettől az üzlettől. Hogy tegnap mégis vállalkoztam a belépésre (sokadik alkalommal, mert nem egykönnyen adom fel, de legalább a vásárlás miatti lelkiismeret-furdalástól nem kell tartanom ilyenkor), annak oka a 80%-os leárazás volt (bár rajtam jelenleg maximum egy 100%-os leárazás segítene, de ez már a következő poszt témája).

80%-os leárazás tehát. A bejáratnál szépen felsorakoztatva állnak a nagyméretű, piros színű akciós árcédulákkal díszített ruhadarabok. Elkezdek nézelődni, és kb. 2 másodpercen belül csalódottabb vagyok, mint egy rossz turkálóban. Minősíthetetlen színű, szabású és egyáltalán, minősíthetetlen minőségű anyagok, mint egy '80-as évekbeli használtruha-boltban. Szűkítetlen felsők, ízléstelen flitterek (pedig vannak ízlésesek is, és nagy rajongójuk vagyok), leheletvékony, nyúlós anyagú lebernyeg pólók; passzés, gombolós "gatyakardigánok", hatalmas, beszegetlen virágdíszítések, féllábszárig érő répafarmerek.

Én meg csak állok ott, hiszen már két éve megy ez a "hozzuk-vissza-a-80-as-éveket-mert-a-válltömés-az-olyan-menő" stílus, én pedig pontosan ennyi ideje semmit sem tudok a H&M-ben vásárolni. Persze nem ez a világon a legnagyobb probléma, csak értetlenül állok a tény előtt, és fogalmam sincs, őszintén nincs, hogy ki veszi meg ezeket. Mert hogy viselni még senkit sem láttam ezeket az ocsmányságokat. Számomra olyan végtelen boldogság volt a tavalyelőtti költözéskor megszabadulni az utolsó utálatos darabtól is, ami az utálatos '80-as évekbeli gyerekkoromra emlékeztetett, erre lassan már évek óta azzal akarnak megetetni, hogy mindez trendi, a válltömés "kicsit másképp" cool, az arany flitter és a fekete plüssbársony elegáns...DE NEM AZ! Ízléstelen, és ráadásul nincs ember, akin jól áll. Mindent, ami előnytelen, ami még a modellalkatból is a legrosszabbat hozza ki, sűrítve kapjuk például a H&M akciós darabjaiban (nem csoda, hogy senkinek sem kellenek), de az igazat megvallva az új kollekció sem biztató. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt be lehet adni az embereknek pusztán azzal, hogy a divat meghatározó szereplői rámondják valamire, hogy mostantól ez a követendő, még akkor is, ha - hogy szakkifejezéssel éljek - értelmezhetetlen.

Úgyhogy a grafikonon jelölt úriembernek gratulálok, hogy talált ott egy megvásárlásra érdemes nadrágot 50 dollárért (bár én tavalyelőtt örömmel dobtam a konténerbe annak valószínűleg egy tökéletes mását; sőt, még fizettem is volna azért, hogy megszabadulhassak tőle), a hölgynek pedig szintén elismerésemet kell kifejeznem, mert praktikusan utolsónak hagyta a H&M-et, amikorra valószínűleg már minden mást beszerzett a még vállalhatóbb üzletekben. Én pedig reménykedem, hogy az egykor kedvenc boltomban fogok még az ujjatlan egyszínű pólókon kívül más kedvemre való darabot is találni.

Így készíts animációs filmet

Végre láttam az Így neveld a sárkányodat is! Fantasztikus mese, mesteri animációval - különösen az emberi mozgást, gesztikulációt, a mozdulatok dinamikáját adja vissza olyan valósághűen a film, ahogy korábban még nem láttam, a sárkányokról már nem is beszélve. Emellett vicces és megható, de nem szentimentális; a DreamWorks eddigi legerősebb darabja, és valóban biztosnak tekinthető az Oscar jelölés a Toy Story 3-mal egyetemben.

Így sem fogja megnyerni az Oscart, de szerintem még soha ilyen közel nem került a DW a Pixarhoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Bár a DVD-n még több extrát el tudtam volna viselni, így is van két lebilincselő kisfilm az animációról és a szinkronhangokról (ezeket annyira imádom!), illetve egy audiokommentár a film készítőivel, úgyhogy ezért különösen érdemes befektetni a lemezbe. És hát nem ő a legcukibb sárkány a világon?

Nem értem

Nem értem. Évekig hallgattam, hogy ideje lenne már "komoly, felnőtt" életet élnem, nem folyamatosan az "iskolapadban ülni", "táncikálni", meg "anyagilag ellehetetlenítő hivatásnak" élni - annak ellenére, hogy azóta dolgozom, hogy átvettem az érettségimet és hét éve önfenntartó vagyok. Persze, igaz, hogy innen valóban nincs továbblépés a "komoly, felnőtt" élet felé (értsd: saját lakás, család alapítása, gondozása, eltartása), de nekem szükségem volt erre az időre. God knows, volt mit helyrehozni.

És amikor végre tényleg vége, és harminc évesen véglegesen kilépek (illetve belépek) a "komoly, felnőtt" életbe, nincs több iskola és kifogás, akkor hirtelen mindenki ijedt arccal figyelmeztet, hogy de azért ne a pénzkeresés legyen az egyetlen cél, hogy nem baj, ha nincs meg a lakás, mert a szellemnek is szüksége van a táplálékra. Mintha azzal, hogy ennyi idősen és ennyi késlekedés után végre azt csinálom, amit minden normális, felelősségteljes ember már a kezdet kezdetén (kihagyva a "táncikálást" és az "anyagilag ellehetetlenítő hivatásnak élést"), vagyis megpróbálom megteremteni egy kevésbé énre korlátozódó, többszereplős élet anyagi feltételeit - mert hogy van annak alsó határa, bizony van, és én most jócskán alatta élek -, hirtelen igénytelenné, anyagiassá és felszínessé válnék; intelligens és érett gondolkodású egyetemi hallgatóból (hah, ugye, a kor előnyei) törtető, üresfejű pi**vá, holott mindössze azt szeretném, hogy 10 év közel ideg-összeroppanásig tartó hajtások és teljes anyagi csőddel járó regenerálódási időszakok már-már kiszámíthatóan szabályos váltakozása után végre emberhez méltó életet élhessek.

Legalábbis a befektetett munkám mértékéhez méltót. Mert munkából aztán sosem volt hiány, és ezt felejtik el/nem tudják sokan. Mostantól mindössze annyi változik, hogy normális összegért szeretnék dolgozni, és igen, talán fel fogok adni néhány dolgot, amelyek eddig fontosak voltak, és egy jobb világban talán nem kellene, de nagyon egészséges módon (végre) változtak a preferenciáim az egy évtizeddel ezelőttihez képest, és az az igazság, hogy mindent összevetve nem kapok annyit a "hivatástól", hogy megérje miatta ellehetetlenedni. Annyit semmilyen hivatástól nem kap az ember, ugyanis az ellehetetlenedéssel éppen az kerül veszélybe, amiért dolgozunk, közel sem tudjuk 100%-kal végezni a munkánkat, és végül a fennkölt eszmék is túlélő rutinná válnak. Ez pedig nem méltó semelyik félhez, aki érintett a folyamatban. Számtalanszor jutottam már el idáig és próbáltam máshogy, átszervezve, áttervezve újrakezdeni ahhoz, hogy tudjam, sehogy sem működik. Nem működik napi 14 óra munkával, nem működik heti 37 óra tanítással + a hétvégi kötelezettségekkel, nem működik úgy, ha a munkám 60%-át ingyenesen végzem; megpróbálni három életet élni párhuzamosan, hogy behozzam a lemaradást, az egyszerűen csak nem működik. Az anyagi függetlenség (ami itt, Magyarországon végképp nem jelent budai villát, luxusautót és kéthetes karibi nyaralásokat) nem egyeztethető össze a "hivatással". Legalábbis addig, amíg meg nem teremtem.

És ez az a pont, ahol mindenki gyanakszik, mert végső soron nem bíznak meg bennem, mert nem ismernek annyira, hogy tudják, éppen azért csinálom ezt, hogy legyen időm végre olvasni, színházba járni, művelődni, leülni egy hétvégén nyugodtan úgy, hogy SZABAD vagyok, nem csak halogatom a fejem fölött tornyosuló teendőket, mert már nem bírom tovább; hogy legyen időm igényesen tanítani, felkészülni, foglalkozni azokkal, akikért felelősséget vállaltam. És persze hogy egyszer lehessen családom, és legyen rájuk is időm, és a velük való kommunikáció ne merüljön ki abban, hogy a folyamatos feszített tempó miatti frusztrációmat levezetendő ordítok velük, amíg végül már nem szólunk egymáshoz. Ezek az emberek még a megérzéseikben sem bíznak, ami a velem kapcsolatos eddigi tapasztalataik alapján azt súghatná nekik, hogy én soha nem fogom szem elől téveszteni a célomat; az eszköz nem fogja átvenni annak helyét. Azt különösen felháborítónak és kiábrándítónak találom, hogy nem fogják fel a jelentőségét annak, hogy egy nő a 21. században önálló egzisztenciát tudjon teremteni magának. Nem azért, mert nem akar családot vagy mert nem bízik az emberekben, vagy frigid, vagy képtelen normális párkapcsolatra, hanem mert egyrészt miért kellene a kiszolgáltatottságot alapvetésnek elfogadnia csak azért, mert nő, másrészt pedig azért, mert a körülmények a változékonyak, mert ez a 21. század, és nem erkölcsös vagy erényes az, aki bízik az állandóságban és a nehezen megtalált boldogság változhatatlanságában, hanem hülye.

Bennem pedig ismét összeomlik egy kisebb világ, amikor kiderül, hogy mennyien határolódnak el mégis tőlem, amikor élesedik a helyzet. Ilyenkor persze visszamenekülök ahhoz a szűk körhöz, akikről tudom, hogy sosem kételkednének bennem: elsősorban Á.-hoz (aki persze olyan, mintha én lennék, de attól még érvényes jelölt, sőt, a legérvényesebb), Sz.-hez, aki érti, hogy miről beszélek, E.-hez, aki sosem ítélkezne, mert ismer annyira, és talán Z. -hez (mert persze Z-nél sosem tudhatod igazán, hogy bízik-e benned, de a tünetek egyelőre inkább az igen irányába mutatnak, és rá aztán tényleg szoktam támaszkodni).

Csak a "felnőttek" nem értik, és ez a szomorú. Mindenki, aki 10 éve biztatott és sokra tartott, most összeszűkült szemekkel méreget, hogy mi lett belőlem, vagy olyan tanácsokat ad, amelyek a 10 évvel ezelőttivel teljesen ellentétes hozzáállásról tanúskodnak (amelyek pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, ahogy azóta jártam az utamat; éppen ezek miatt lettem olyan ember, amilyen most vagyok, a jelenlegi - vagyis mindenkori - céljaimmal együtt). De nem baj, most már én is felnőttem, és bár szomorúan, de megválok a "Klári nénik" tanácsaitól, bízom magamban és a kevés számú, de fontos ember támogatásában, és el fogom érni a célomat, ami a látszattal ellentétben nem felszínes és igénytelen. Éppen ellenkezőleg.

Korai zsengém

Jelentem, varrtam egy párnát. Kívülről biztatóan néz ki, azért a belsejét megvizsgálva magán viseli a varrótudományom kezdetlegessége miatti gyermekbetegségeket, de azért egész tetszetős lett. Nem beszélve arról, hogy karácsonyi ajándéknak készült, és amennyire ki tudtam venni a visszafogott reakcióból, tetszett a célszemélynek:).

Karácsonyi leltár

Kommercializálódás ide vagy oda, én igenis szeretem a karácsonyi ajándékozást. Főleg a készített ajándékokat, adni és kapni is, de egyébként is igaz, hogy nagyon tudok örülni nagyon sokmindennek, tehát könnyű ajándékalany vagyok:). Leginkább pedig azt szeretem, amikor van időm ajándékokat készíteni. Ezért el is határoztam, hogy tíz év folyamatos nyomasztás után ez az utolsó karácsony, amit beárnyékol bármilyen vizsgaidőszak. Alig várom a következő év decemberét!

Tehát ajándékok: íme az idei karácsonyi termés szavakban és képekben:

• Lazacrózsaszín "design" sapi Nagymamámtól. Hihetetlen, hogy néha mennyire fején találja a stílusszöget a maga 77 évével, máskor viszont kiüldöz a világból a vajszínű, egyenes szabású, derékig érő bőrkabátokkal és hasonló turis szerzeményekkel.

Á.-tól:

• 2011-es zsebnaptár á la környezetkímélés. Nagyon szép, és az az örömöm is megvan, hogy újrafelhasznált papírra írhatok egész jövő évben.
• Pompomos Manka. Puha, mályvarózsaszín, pompomos design baba. És nagggyon puha! Egyelőre félek hozzáérni, nem szeretném, ha összecsomósodna. Mert most isteni puha, ha még nem mondtam volna:).
• panyizsuzsi ékszerek. Vidám esték és Téli romantika...hmm, pont a hangulatomhoz illőek:). Azt hiszem az utóbbi az első a panyizsuzsi medálok között, ami igazán "én vagyok", és így a mono gyűrűk nyomdokaiba lép.
• Zagabo vásárlási utalvány. Tarjouskuponki rulez :). Még jó, mert már meg is rendeltem a ruhát, amiért ezzel fogok fizetni. Mi is lenne velem nélküled, Á.?!
• Csodás festett-dekupázsolt "design" ékszeres doboz, Á. munkája. Bizony! Csak ámulok és bámulok, annyira széééép! És pont kellett a panyizsuzsi medáloknak :).
• Csodás festett-dekupázsolt "design" poháralátét, szintén Á. munkája. Na, ezektől leesett az állam. Mindegyiken egy-egy európai nagyváros hirdeti magát Londontól Oslóig, Velencétől Berlinig, és persze New York sem maradhatott ki. Jól is jön, az albérlet nappalijának antik asztala már nem sokáig bírta volna a strapát :P.

Z.-től:

• Pihe-puha, ha-tal-mas, szupermeleg pléd. Fantörpikus, azzal kelek, azzal fekszem, azzal alszom, azzal dolgozom a -16 fokban :P.
• Gyönyörű piroscsillámos szalmadíszek a jövő évi piros-arany karácsonyfára. Nem pirosarany, hanem piros-arany...bár arra még a pirosarany is illik:).
• Cukormentes Galler étcsoki (úgyis megtudom, hogy honnan van!!:P), étcsokiba forgatott kakaóbab-darabok, (yummmie) és sós kesudió, chilis-lime-os tésztaköntösbe bújtatott földimogyoró (yummmiee) - a laktózmentes karácsony részeként.

• Aputól pedig egy NAGY adag péksüti magos barnazsömlével, csokis croissant-nal, mákos patkóval, kuglóffal, babapiskótával és teakeksszel - az enzimes karácsony jegyében :).

Holnap pedig Vodafone kedd, és két film: Tamara Drewe (premier előtt, ezzel történelmet írok) és Fényes csillag (Bright Star). Két feliratos, angol nyelvű film!!! Imádom a Vodafone-os tesó előnyeit :P

All I Want for Christmas...is something I'll never get

Igenigenigenigen!!! Persze, hogy a Cabaret-t énekelte, egész nap olyan erősen éreztem, hihetetlen! Ilyenkor mindig direkt hangosan kimondom, hogy tudjam, nem csak képzelődtem. Vagyis még itthon a koncert előtt megkérdeztem magamtól, hogy most valóban van ennek a megérzésnek jelentősége, és tényleg a Cabaret lesz az egyik szám, vagy csak én szeretném annyira. Nem csak én szerettem volna annyira.


Végre egy koncert, amire harminc év után elmegyek, végre egy dal, amit tudok kívülről, és akkor persze beleütközöm abba az akadályba, hogy az égvilágon semmi, de semmi hangom nincs! Ezt nagyon sajnálom. Legalább csak egy picit tudnék énekelni, nem Melinda-szinten, de legalább annyira, hogy értékelhető - és legfőképp hallható - legyen, ha kinyitom a számat. De nem, simán elcsuklik a hangom a legalacsonyabb magas hangoknál is, és jobb híján fájdalmas vonyításnak tűnik, ahogy próbálkozom. Persze nem próbálkozom sokat, mert drága a csempe, a csillár, az ablaküveg és ehhez hasonló veszélyeztetett tárgyak, de egy koncert mégis más. Lehet, hogy karácsonyra énekhangért kellene levelet írnom Lappföldre.

Jó lenne, ha ilyet tudnék:

Itt a filmrészlet is, de a beágyazás természetesen tiltott: http://www.youtube.com/watch?v=XVSmT4nNEkQ

Free at last!

Mmmmm...majd' négy hónap után először eszem joghurtot. Igazi, tejből készült joghurtot. Pont olyat, mint a képen. Mennyei! Köszönjük, SPAR!

Noha a szójajoghurt is nagyon-nagyon ízlik, az "igazi" mellett szól, hogy természetes kalciumot és még sok egyéb jót tartalmaz, illetve az, hogy bár a többi joghurtnál kétszer drágább, még így is feleannyiba kerül, mint egy doboz szójajoghurt. Így gyanítom, hogy több joghurtot fogok enni, bár a hatásairól csak később tudok nyilatkozni.

Ha valakit érdekelnek a SPAR laktóz-és gluténmentes termékei, itt megtalálja őket: http://www.spar.hu/spar/spar_markatermekek/sparfreefrom.htm

A márkatermékeken kívül is nagyon sok laktózmentes felvágott és sajt kapható a SPAR üzletekben, ezért mindenképpen dicséret illeti őket, hiszen a legtöbb nagyáruház ilyen jellegű kínálata kimerül a szója-és rizsitalban. Jajj, most nagyon jól érzem magam (közérzet-update pár óra múlva:)).