Diplomaajándékok

Annyira szuper nap volt a mai! Hihetetlen, hogy a szakos - és számomra többet jelentő - diplomám kiosztó ünnepségén lezajlott fiaskó után a tanárszakos zárás ilyen kellemes meglepetésekkel szolgál majd. Biztos számít azért, hogy most van igazán vége (na jó, a képekért még holnap be kell mennem, de aztán már tényleg), de mindenképpen segítséget jelentett, hogy ezúttal minden ruhadarabom egyben maradt. Ráadásul rámjött a négy évvel ezelőtt motiváló nadrágként vásárolt fekete rövidszárú, ami külön elégedettséggel töltött el.

Ahogy már céloztam rá, az ünnepséget a hátam közepére nem kívántam, csak túl akartam lenni rajta, azonban a PPK dékánhelyettesének őszinte - vagyis azt cseppet sem idealizáló - beszéde a tanári pályával kapcsolatban megágyazott a megnyílásnak, majd a diplománk mellé kapott egy szál rózsa teljesen levett a lábamról.

A diplomám a kedvenc virágommal

A ceremónia végén pedig a Szózat eléneklése - esetemben tátogása - helyett (mindig tekintettel vagyok a körülöttem állókra) az Európai Unió himnuszát, a.k.a. Beethoven Örömódáját hallgattuk meg, amitől végképp jókedvem kerekedett.

Ezek után a dékánhelyettes javaslatára "szeretteimmel megünnepeltem" e jeles alkalmat, ami feltette az i-re a pontot. Nemcsak azért, mert ha némiképp rendhagyó módon is, de az a két ember tartozik ebbe a kategóriába , akikkel az estét töltöttem, hanem mert a korábbi cinizmussal vegyes közöny helyett végre engedtem, hogy élvezzem is egy kicsit a történéseket - még ha tudom, hogy egy diplomáért igazából nem érdemlek ünneplést. A lényeg az volt, hogy együtt voltunk, és persze hogy kaptam egy csomó számomra értékes (és objektíven is értékes :)) ajándékot. Vagyis hogy gondoltak rám, hogy fontos voltam valakinek, hiszen minden ajándék arról szólt, hogy figyeltek a kívánságaimra, igényeimre, szükségleteimre, vágyaimra.

A lelki elemzés után álljanak itt a materiális tények: Z.-től egy digitális fényképezőgép.

Az új Olympus gépem - természetesen még a régi géppel készült

Éljeeeen!!! Az előzőt ugyanis évekkel ezelőtt mézzel áztattam el, azóta sem lett soha a régi, úgyhogy rám fért egy új. Optikai zoomos, és mint Á.-tól megtudtam (mert Z. ilyennel sosem dicsekedne el, vagy lehet, hogy csak nem hagytam szóhoz jutni), mozgó képet is nagyon jól fényképez. Vagyis Z. szakértő magyarázata szerint kategóriájában ez tudja a legtöbbet. Naná, hogy ez nekem önmagában nem mondott túl sokat, de mostmár legalább megvan néhány részlet is. Ahogy a következő kép is mutatja, igazat beszéltek:

Guszti az új csodával készített HD-ben

Á.-tól pedig az együtt vásárolt, de azóta általam teljesen elfelejtett Zagabo kabátot kaptam, ami maga a csoda! (Főleg az csoda, hogy jó rám, és még jól is áll :).)

Új Zagabo kabátom HQ minőségben - képen és a valóságban is

És persze van még itt sokminden: egy év eleje óta áhított itthoni határidőnapló ("úton" csak kicsivel közlekedem, de kell egy nagy, amibe házon belül mindent felírhatok), egy narancsos étcsoki a tejcukormentesség jegyében, Raffaello az enzim jegyében (ami mostanában nem működik, szóval ezt felajánlottam mások általi elfogyasztásra), egy panyizsuzsi Friss remény botmedál, ami iszonyú jól mutat feketével, és amihez már ki is néztem magamnak a hozzáillő gyűrűt, valamint Szabó Magda Az ajtó című regénye, végre!!! Most aztán elolvashatom, mielőtt még kijön a részben nálunk forgott, Szabó István rendezte filmváltozat Helen Mirrennel a főszerepben, ami kötelező darab lesz, az biztos.

És a többi Á.-tól

Aztán az egész estét együtt töltöttük, grillcsirkéztünk, beszélgettünk (vagyis inkább egymást túllicitálva beszéltünk Á.-val, Z. legnagyobb örömére). Este azért még egy kis munka bele kellett, hogy férjen, most pedig megírom mindezt, mert nagyon-nagyon szerettem ezt a napot, és boldog vagyok, hogy Á. és Z. velem voltak (hm...Á. és Z., alfa és omega, kezdet és vég - ez csak jelent valamit:)). És még annyi írnivalóm van, de már csak legközelebb, mert reggel fogászat.

Panyizsuzsi ékszer - nem vész el, csak átalakul

Most, hogy megérkeztek az Karafiáth kollekció új, gyönyörűséges gyűrűi, én is új és biztonságos módszert találtam ki a panyizsuzsi ékszerszettjeim tárolásához: az olyan gyűrűimbe, amelyeken két lyuk található, tökéletesen illeszkednek a bogyó, illetve kocka fülbevalók...

...így biztosan nem veszítem el őket vagy a mindig könnyen eltűnő hátuljukat:

Mivel tőlem általában szöknek ezek az apró darabok, örülök, hogy rátaláltam erre a megoldásra. És ha jól látom, a Karafiáth gyűrűk is hasonló kiképzésűek, úgyhogy folytatódhat a színkavalkád bővítése :).

Mese arról, hogy miért nem vettem (fel) 5 éve hosszú nadrágot

5 éve minden télen eljön az a pillanat, amikor kint mínusz 10 fokra hűl az idő, rajtam pedig eluralkodik a sok nő számára ismerős tehetetlenség, mert nincs mit felvennem. Azonban esetemben nem a klasszikus értelemben vett dilemmáról van szó (vagyis tele van a szekrény, de éppen egyetlen egymáshoz illő darabot sem találok), hanem szó szerint: NINCS mit felvennem. 5 éve nélkülözi ugyanis a ruhatáram a hosszú nadrágokat.

Legjobb számításaim szerint utoljára 2006-ban vettem hosszú nadrágot, ami talán abban az évben volt rajtam utoljára. Vagyis már 4 telet húztam ki térdnadrágokban, vastag harisnyában és hosszú szárú csizmában - általában meglepett vagy szánakozó pillantásoktól kísérve. Az oka pedig egyszerű: részben szakmai ártalomként, részben némi súlyfelesleg eredményeként az aránytalanul vastag combomra nem találtam egyetlen olyan nadrágot sem, ami nem esett le a derekamról, de fel tudtam passzírozni a hátsómra, és nem volt 20 centivel hosszabb, mint a számomra szükséges méret. (A térdnadrágoknál a hossz-, illetve a gravitációs probléma nem áll fenn, ezért azokból még ki tudtam fogni viszonylag hordható darabokat.)

Photosop ide vagy oda, experimentális módszerekkel tudományosan bizonyított tény, hogy létezik olyan méretű comb, amire kényelmesen rámennek a szabványnadrágok. A kísérletek másik végeredménye azt is egyértelművé tette, hogy az enyém nem ilyen.

Pedig Tudodki a tanú rá, hogy én próbálkoztam. Egyébként sem adom fel egykönnyen, de ez alkalommal még önmagamon is túltettem. Folyamatosan fogyókúrázva, állandóan két méret között - bármelyik két méret, de között - tengődve milliónyi hosszú nadrágot próbáltam fel, teljesen sikertelenül - annak ellenére, hogy amatőr táncosként minden jóérzésemet figyelmen kívül hagyva már az XL-es méretnek is megadtam magam, csak legyen végre egy, ami hordható. A 100%-os kudarc már egy vígjátékban, még abszurd humorforrásnak is hiteltelen lenne, nem beszélve arról, hogy minden egyes alkalommal egy nem feltétlenül létfontosságú felsővel gazdagodott a ruhatáram, a combom helyett fogyott a pénztárcám, miközben a célomhoz még mindig nem kerültem közelebb, és mivel rájöttem, hogy a csalódásaimat mogyorókrémbe vagy csokoládéba fojtva nem fogom elérni a kívánt hatást, egy alkalommal végleg felhagytam a próbálkozással.

Egy hete azonban - részben a tejcukor-érzékenység, valamint az évtizedes fogyókúra eredményeként bekövetkezett súlycsökkenésemen, illetve ezen a panyizsuzsi összeállításon felbuzdulva úgy döntöttem, hogy nekem hosszú, ráadásul cigarettafarmer kell - a legelőnytelenebb, ámde még éppen divatos fajta. Tegnap találtam is egy megfelelő szürke és fekete darabot, 40-es, illetve 38-as méretben. Persze a 40-es harisnyára próbálva elment, az ülepénél már megszokott buggyossággal együtt is legalább belefért a hátsófelem. A 38-as fekete már nehezebb ügy volt, de úgy tűnt, meg tudunk egyezni egymással.

Ahogy nem áll rajtam a cigarettafarmer

Ma aztán felpróbáltam a szürkét harisnya nélkül, és persze mindenhol nagyon bő, miközben a combomon éppen jó, tehát a fekete mellett döntöttem, amikor az öltözködésre került a sor. Ez harisnya nélkül ugyan valamennyivel könnyebben csusszant fel rám, viszont a szabása csak rásegített az alkatomnak és a gravitációnak megfelelő mozgására, így néhány lépés után az emós srácokat meghazudtoló módon lógott ki az ülepem és a járulékos ruhadarab a nadrágból, miközben a farzsebem a combomra csúszott. Nem jó jel. Még ki sem értem a buszmegállóba, már hatalmába kerített egy kényelmetlen érzés, a metrónál pedig végképp elhatároztam, hogy visszatérek a rövidnadrágokhoz. Pedig már kezdtem elhinni, hogy 5 év kirekesztettség után végre én is embernek érezhetem magam az aktuális szabású ruhadarabok piacán, de rá kellett jönnöm, hogy még nagyon sok spinning óra, comb- és farizomgyakorlat és tejtartalmú étel elfogyasztása kell ahhoz, hogy "szabványcombom" legyen. Nem modellalkathoz illő, nem is XS-es, csak legalább egy rendeltetésszerűen viselkedő, ami belemegy a mindenkori nadrágokba - és ott is marad, akármekkora méretről legyen is szó.

Karácsonyi leltár

Kommercializálódás ide vagy oda, én igenis szeretem a karácsonyi ajándékozást. Főleg a készített ajándékokat, adni és kapni is, de egyébként is igaz, hogy nagyon tudok örülni nagyon sokmindennek, tehát könnyű ajándékalany vagyok:). Leginkább pedig azt szeretem, amikor van időm ajándékokat készíteni. Ezért el is határoztam, hogy tíz év folyamatos nyomasztás után ez az utolsó karácsony, amit beárnyékol bármilyen vizsgaidőszak. Alig várom a következő év decemberét!

Tehát ajándékok: íme az idei karácsonyi termés szavakban és képekben:

• Lazacrózsaszín "design" sapi Nagymamámtól. Hihetetlen, hogy néha mennyire fején találja a stílusszöget a maga 77 évével, máskor viszont kiüldöz a világból a vajszínű, egyenes szabású, derékig érő bőrkabátokkal és hasonló turis szerzeményekkel.

Á.-tól:

• 2011-es zsebnaptár á la környezetkímélés. Nagyon szép, és az az örömöm is megvan, hogy újrafelhasznált papírra írhatok egész jövő évben.
• Pompomos Manka. Puha, mályvarózsaszín, pompomos design baba. És nagggyon puha! Egyelőre félek hozzáérni, nem szeretném, ha összecsomósodna. Mert most isteni puha, ha még nem mondtam volna:).
• panyizsuzsi ékszerek. Vidám esték és Téli romantika...hmm, pont a hangulatomhoz illőek:). Azt hiszem az utóbbi az első a panyizsuzsi medálok között, ami igazán "én vagyok", és így a mono gyűrűk nyomdokaiba lép.
• Zagabo vásárlási utalvány. Tarjouskuponki rulez :). Még jó, mert már meg is rendeltem a ruhát, amiért ezzel fogok fizetni. Mi is lenne velem nélküled, Á.?!
• Csodás festett-dekupázsolt "design" ékszeres doboz, Á. munkája. Bizony! Csak ámulok és bámulok, annyira széééép! És pont kellett a panyizsuzsi medáloknak :).
• Csodás festett-dekupázsolt "design" poháralátét, szintén Á. munkája. Na, ezektől leesett az állam. Mindegyiken egy-egy európai nagyváros hirdeti magát Londontól Oslóig, Velencétől Berlinig, és persze New York sem maradhatott ki. Jól is jön, az albérlet nappalijának antik asztala már nem sokáig bírta volna a strapát :P.

Z.-től:

• Pihe-puha, ha-tal-mas, szupermeleg pléd. Fantörpikus, azzal kelek, azzal fekszem, azzal alszom, azzal dolgozom a -16 fokban :P.
• Gyönyörű piroscsillámos szalmadíszek a jövő évi piros-arany karácsonyfára. Nem pirosarany, hanem piros-arany...bár arra még a pirosarany is illik:).
• Cukormentes Galler étcsoki (úgyis megtudom, hogy honnan van!!:P), étcsokiba forgatott kakaóbab-darabok, (yummmie) és sós kesudió, chilis-lime-os tésztaköntösbe bújtatott földimogyoró (yummmiee) - a laktózmentes karácsony részeként.

• Aputól pedig egy NAGY adag péksüti magos barnazsömlével, csokis croissant-nal, mákos patkóval, kuglóffal, babapiskótával és teakeksszel - az enzimes karácsony jegyében :).

Holnap pedig Vodafone kedd, és két film: Tamara Drewe (premier előtt, ezzel történelmet írok) és Fényes csillag (Bright Star). Két feliratos, angol nyelvű film!!! Imádom a Vodafone-os tesó előnyeit :P