Demóna

Tegnap láttam egy filmet, egy gyönyörű, felemelő, intelligens és a szó legnemesebb értelmében teljes szívet betöltő filmet. Igen, a Demónáról - a "gonosz" tündér meséjéről van szó. Számtalan szempontból zseniálisnak tartom ezt a történetet, a legfontosabbakat gyűjtöttem itt össze.

A bennünk élő gonosz sosem eredendő, mindig megvan annak az alapos és komoly oka, többnyire valamilyen trauma, például bántalmazás és erőszak formájában.

Érző szívek nem potyognak csak úgy az égből. Igen, tudom, hogy itt majdnem, de aztán ugye mégsem. Tehát nem.

Az érző szív az, ami: érző. Képes a szeretetre, de képes a gyűlöletre is, illetve a kettő közötti milliónyi árnyalat - akár ellentmondásos - átélésére. Egyre nem képes: hazudni önmagának, és túlmenni a határon, amikor ténylegesen szembesül az élet-halál kérdést jelentő döntéssel. Mert érez. Mert szeret. Akkor is, ha gyűlölni akar valakit, akire valójában csak egy másik, valóban gyűlöletes személy iránti érzelmeit vetítené ki.

Az érző szív intelligens, tehát tanul. Ezért van meg benne a megváltás lehetősége, és ezért nem őrül bele saját hazugságaiba.

Az érző szívnek semmi köze a vérrokonsághoz. A gyermek tudja, hogy ki az, aki szereti, ki az, aki jó neki, és igen üdítő élmény, amikor (már automatikusan az ellenkezőjére számítva) ennek akár csak közvetett - ám épp ezért magától értetődőnek tekintett -  megerősítésével szembesülök.

Ha képes vagy felismerni érző szíved valódi vágyát, szárnyaszegett lelked újra magasra repül. Szükségképpen így lesz. Szabad leszel.

A Demóna érző szíve maradéktalanul megegyezik az én szeretetfogalmammal. És akár tudomásul vesszük, akár nem, a lélek így működik. Kérdezd csak meg a gyerekeket, ők mindig tudják, ki az, aki maradéktalanul jó nekik, hozzájuk. Félelmetes radarjuk van a hazug vagy éretlen szívek leleplezéséhez. 

A film pontosan ezt teszi, azaz megkérdőjelezi az örök alapértelmezett nézőpontot: a felnőttét. A Demóna annak a személynek a története, akit a Csipkerózsika című mese főhőseként jól (?) ismerünk - ám ezúttal az általa átélt verziót látjuk. És bizony, ha Auróra, a gyermek így érezte, az így is volt. Ez az a gyermeki képességünk, amelyet soha nem szabadna lerombolni, elnyomni bennünk, de persze a fájdalmas valóságot mutató tükörtől a felnőttek többsége olyannyira fél, hogy inkább az új élet határtalan boldogságot hozó szárnyát szegi. Ez is ismerős lehet már egy másik meséből - így függnek össze az emberi történetek.

És nem, ez a film nem rossz értelemben vett feminista kiáltvány, hanem egy mélyen emberi történet; az érett és éretlen személyiség, a vélt vagy valós érzelmek és következményeik közötti döntő különbség ódája, történetesen - bár nyilvánvalóan nem véletlenül - női főszereplőkkel. A szó legjobb értelmében szívet melengető élmény egy, a szó legjobb értelmében szerethető (!) főhőssel, és egyedülálló helyet foglal el a mindenkori kedvenceim listáján. Metaforaként, de számomra például azonos valós élmények tükreként is hiánypótló film, amelyet látni, DVD-n birtokolni és sokszor újranézni kell. Mindenkinek.