Amióta felnőttünk, életemben először jutottam el egy barátnőm esküvőjére mindenféle fenntartás nélkül. Tudom, hogy oka van annak, hogy mindeddig nem akaródzott, ezúttal viszont én voltam a menyasszony tanúja, és őszinte örömmel mentem. Egyrészt van valami felemelő a nemzetközi esküvőkben; ilyenkor érzem otthon magam, másrészt vártam az új feladatot, amely valójában nem áll többől, mint amennyit a fényképekről is ismerünk: kíséret, ülés, állás, ülés aláírás, ülés, utasítások követése. Persze jó lett volna tudni, hogy amikor bevonulunk, mosolyogjak-e vagy komolyan nézzek előre, esetleg mennyire kell lemaradni az ünnepeltektől, hogy ne vonjam el a figyelmet róluk, miközben a Love Actually után szabadon minden arc hátrafelé fordulva, fültől-fülig széles vigyorral az érkező ifjú párt - és a tanúkat - vizslatja. Tényleg olyan, mint a filmekben, akkor is, ha összesen húsz főből áll a násznép. Letaglózó, meghökkentő. Továbbá két emlékeztetőt is feljegyeztem a mentális füzetembe: a tanú elsődleges feladata szigorúan nem jobban elérzékenyülni, mint az ifjú pár, és az esküvőmön nem az Amelie csodálatos élete zenéjére fogunk bevonulni, hogy a tanú minden erőfeszítése ellenére már a ceremónia kezdete előtt jól kihúzzuk a talajt nehezen összeszedett lélekjelenlétének lába alól.
Miután a szüleim és nagyszüleim esküvői képeiről mindig is az volt a benyomásom, hogy akár temetésen is készülhettek volna, olyan búval bélelt volt mindenkinek az ábrázata, én már régen elhatároztam, hogy boldog esküvőkre fogok csak menni, és mosolyogni fogok, mert nem létezik, hogy mindenki annyira rosszul érezze magát, mint ahogy a képeken láttam. Nos, ma tapasztalati alapon végzett tudományos kísérlettel sikerült megállapítanom a mögöttes okot: a tanú elsődleges feladatának teljesítésére való törekvés közben az arcizmok lehető legmeghatóbb zenei bejátszások közepette történő megregulázása kizárólag szigorú fogösszeszorítással és egy pontra előre meredő koncentrálással lehetséges - ami kétségtelenül nem mutat túl jól a fotókon. Bármiféle érzelmi hatás felengedése azonban azzal a veszéllyel fenyeget, hogy úrrá lesz rajtad a meghatottság, és a tanú elsődleges feladatának teljesítése csúfos kudarcba fullad. Szerencsére a főszereplők tudták oldani a hangulatot, úgyhogy talán félig-meddig sikerült megvalósítanom a gyerekkori célt.
Ma végre egy boldog párt láttam, akik tudták, miért kötik össze az életüket, és ha tisztában vagyok is a kedélyes, látszólag boldog családi idill mögötti, súlyosabbnál súlyosabb igazságokkal, Sz. és A. megtörheti a hagyományt. Ők most tényleg, mindkét ágon. Számukra feltétlenül ez a lényeg, így kell lennie, és én is szívből örülök ennek. Az egész alkalom engem érintő jelentőségét azonban egy kis közjáték sűrítette magába tökéletesen.
A ceremónia után odajött hozzám a tolmács, hogy gratuláljon nekem is, mint tanúnak (ismét tanultam valamit), majd hozzátette:
- Szóval te vagy a legjobb barátnő!
...
Igen, azt hiszem, én volnék. És ez óriási dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése