...és én értek a szóból.
1) Valaki, aki régóta nem látott, ma tapinthatóan jobban örült nekem, mint előtte már hosszú ideje. Meg is lepődtem, hogy tényleg ennyire könnyű elfelejteni, hogy fontos valaki, ha mindig jelen van, és tényleg bele kell menni a távolmaradás játszmájába (bár a távollét részemről nem játszma, csak egyszerűen véletlenszerű körülmények eredménye volt), hogy jobban kelljek? Én mindig is tudtam becsülni, és soha készpénznek nem venni azt, amit végre a magaménak - vagy akit végre magam mellett - tudhattam. Ennek nyilvánvalóan megvan a jó oka, amiért azonban számomra ez a koncepció, a sokszor nagyon is tudattalan "beleülés" a garantáltnak vélt helyzetbe ismeretlen. Az újratalálkozás erős élmény, de egy kapcsolatban az újdonság nem itt kezdődik. Erről részletesebben még nemsokára - mert ma minden mindennel összefügg.
2) Ezután következett a Don Jon című film, ami elé egyrészt nagy várakozással (és elvárásokkal) tekintettem, másrészt kicsit tartottam is tőle, de végül minden tekintetben sokkal, de sokkal jobbat kaptam, mint amire számítottam. Az elmúlt hét erőszak- és vértengere után, amellyel a Breaking Badnek, a Vérmeséknek és a Fogságbannak sikerült megajándékoznia, szinte lemondóan fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretnék végre egy olyan filmet látni, amitől jobban érzem magam. Ami lelkesítő. Ami perspektívát nyújt. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez majd a Don Jon lesz, így még kellemesebb a meglepetés. Kezdődött azzal a dolog, hogy a plázamoziban a Frances Ha előzetesét
vetítették, és ezzel - valószínűleg sokak számára érthetetlen módon -
megalapozták a hangulatomat. Többtényezős a jelenség, és az biztos, hogy
a zene központi szerepet játszik benne. A Don Jon egyértelműen a párkapcsolatok témáját boncolgatja, de olyan friss, fiatalos és új nézőpontból, amilyenből még soha nem láttam. Ami különösen tetszik benne, hogy rengeteg tanulsága van, azonban ezek egyike sem szájbarágós - a lehető legkevésbé sem az. Így azonban csak remélni tudom, hogy a kevésbé vájtfülű közönség is megérti, amit meg lehet, és meg kell érteni belőle.
* SPOILER * Hogy sokmindentől lehet rossz, és sokmindentől lehet jó egy
kapcsolat, de ha a lényeget szem elől veszítjük - vagy talán nem is ismertük
soha -, nem lesz kiteljesítő. Hogy a kapcsolatokról alkotott elképzelés
torzulását sokminden eredményezheti, és ebből csak az egyik a pornó.
Hogy a lényeget megtalálni és azt választani mindig van lehetőség. Talán
ez sem feltétlenül gondolnák rám jellemzőnek, de a film befejezését a
lehető leglélekemelőbb dolognak tartom, ami véleményem szerint létezik. Amikor
pedig át is élhetem, na, az mindent visz. A zseniális vallási vonalért
pedig óriási pirospont jár. Itt tényleg nagyon jó lenne, ha minden
mondatát, a színészi játék minden pillanatát, és ezek egymással való
viszonyát minden néző megértené - nem csak azok, akik tapasztaltak
hasonlót életük során. Én tapasztaltam. A sors különös fintora, hogy
szinte szó szerint ugyanúgy, ahogy a filmben szerepel, és tényleg csak
azt tudom mondani, hogy zseniálisan ábrázolja azt, amit én már 10 évesen
megértettem. Remélem, hogy mindenkinek leesik majd a tantusz. * SPOILER
VÉGE *
3) Hozzájutottam végre egy videóhoz, amelyet Á. ajánlására meg kellett néznem, mert tudtam, hogy ha ő mondja egy majd' 20 perces kisfilmre, hogy látni kell, elejétől a végéig, ott nincs kec-mec. Esther Perel beszél a vágy szerepéről a hosszú távú kapcsolatban, és a sznobizmus legkisebb jele nélkül óriási filozófiai, szociológiai és pszichológiai magasságokat jár be, miközben végtelenül praktikus gondolatokat fogalmaz meg vizsgálatainak eredményeiről és tapasztalatairól.
"Mikor vonzódom leginkább a
partneremhez? ... Lényegében akkor, amikor a partneremet sugárzónak és
magabiztosnak látom, alighanem ez a legerősebb stimuláns mindenek
között. Sugárzó és független. Nézem az illetőt - mellesleg, vágyról
ritkán beszélhetünk, ha egymásba vagyunk gabalyodva, öt centire a
másiktól ... De akkor sem, ha a másik olyan messze van, hogy már nem is
látni. Tehát a partneremet a komfortzóna távolságából nézem, ahonnan az a
személy, akit ismerek, aki már annyira megszokott számomra, hirtelen
ismét rejtélyesnek, nehezen megragadhatónak tűnik. És ez a tér, ez a
távolság közöttünk az, ami az erotikus hév, az elán táplálója, amely a
másik felé mozgat. Mert néha, Proust nyomán szabadon, a rejtelem forrása
nem az, hogy új helyekre utazik az ember, hanem az, hogy friss szemmel
nézi a régi tájat. Így aztán, amikor a partneremet magában látom, amint
belefeledkezik valamilyen tevékenységbe, érzékelésem nézőpontja
eltolódik, és átmenetileg nyitottá válok a mellettem élő rejtelem
befogadására."
És amikor azt hinné az ember, hogy már mindent hallott, 14:25-nél rátesz még egy lapáttal, és meg sem áll a végéig.
4) Végül pedig egy kép, hogy biztosan megértsem, amit meg kell. És én értek a szóból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése