Jó Koejó

Néhány Coelho-idézet ordítóan közhelyes és semmitmondó, fából vaskarika, tautológia és egyebek, de aztán időről időre előkerül egy-egy darab, amely olyannyira érvényes és fontos, amennyire csak kevesen gondolnák. Mindaddig, amíg valaki fel nem ismeri, hogy a gondolatnak az ő életében is helye, szerepe van. Ráadásul jó, ha újra és újra emlékeztetjük magunkat a helyes irányra. Ez is egy ilyen.

Don't let anyone make you feel that you don't deserve what you want.

(Ne hagyd, hogy bárki elhitesse veled, nem érdemled meg, amire vágysz.)

Talán nem feltétlenül tűnik fel, de a jóakarás álarca mögött rengetegszer szembesülhetünk ezzel a hozzáállással. Talán a másik kishitűségéből ered, talán önzés - talán a kettő nagyon is összefügg -, de az biztos, hogy az egyik legpusztítóbb hatás, amelynek egy embert kitehetünk. Ezért fontos, hogy ne hagyd. Akkor sem, ha gyerekként nem védekezhettél ellene, és alapvetéssé vált számodra a mások engedélyének függvényében való létezés. Felnőttként már dönthetsz másképp, csak tudatosítani kell ezt magadban. Soha ne engedd, hogy bárki azzal korlátozzon, hogy alapvetésként határozza meg, nem vágyhatsz többre, mint az, amit ő ad, még ha az rettenetesen kevés, vagy éppen számodra káros is. 

És láss csodát, éppen most bukkantam rá egy Vekerdy-interjúra, amely a helyes gyereknevelésről szól, amelynek a lényegét már hihetetlenül frappáns címe kifejezi (Jól szeretni - igen, VAN ilyen), és amelynek minden szava arany, ráadásul annak az eredetéről beszél, amire én is utaltam fentebb. Néhány gondolata különösen fontos:

"Alice Miller gondosan tanulmányozta a náci vezérek gyerekkorát, és valóban kiderült, hogy ezek vert gyerekek voltak, akiket erkölcsi megfontolásból ütöttek, azzal a magyarázattal, hogy szeretetből teszik, és jót akarnak. Közben meg lehúzatták velük a nadrágot, hogy a csupasz feneküket ütlegeljék; ez már olyan „szexuális” adalék, a verő lelki állapotához, ami nem csupán fizikai lenyomatot hagy egy gyerekben. Az irigység miatt leszidni a gyereket? Azt gondolni, hogy azért mert a homokozóban a két és fél éves fiunk nem adja oda a vödröt a másik kisfiúnak, akkor felnőttként irigy lesz? Tévedés! Ő most a kialakuló én határait védi, amibe most még a vödör is beletartozik. Akkor lesz felnőttként irigy, ha erre ilyenkor nem volt lehetősége."

"Kisgyerekként öleljük melegen, aztán, ha kamaszodik, akkor engedjük szabadon a gyereket, és az addigi ölelés fogja megvédeni a veszélyektől, mert érzelmileg biztonságban érzi magát, és érzelmileg igényes lesz. Nem kamaszkorban kell elkezdeni a prevenciót a drogozás, a bandázás és a kisiklás ellen, hanem kilenc hónappal a születés előtt."

Persze mindennek az az alapja, hogy nem akarjuk bántani a gyerekünket, hogy nem vetítjük ki rá saját frusztrációnkat, nem használjuk bokszzsákként, csak hogy megakadályozzuk, hogy boldog kis énje túlzottan éles tükröt tartson saját életünk sikertelensége vagy megtagadott vágyaink fájdalma elé. Ha azonban valakinek a szülei nem voltak képesek erre, és folyamatosan arra nevelték vagy - akár tudatosan, akár tudattalanul - azt éreztették vele, hogy semmit sem akarhat az élettől, ami boldoggá teszi, és ezért egész életében olyan emberekbe botlik, akik ezeket a korlátokat ismételgetik számára, szavakkal vagy tettekkel egyaránt, felnőttként akkor is lehetősége van változtatni. Tudni, hogy ez nem az egész világ; ez csak egy alternatív valóság, amelyet mások erőltettek - és azóta is erőltetnek - rá azért, hogy ők kevésbé érezzék rosszul magukat. Az igazság azonban az, hogy a boldogság, a szeretve levés és a szeretet megalkuvás nélküli adásának vágya természetes elvárás, nem pedig holmi soha meg nem valósulható, tündérmesei álom, amely csak illúzióként lehet az életünk része. 

Tehát ne hagyd, innentől ne engedd, hogy elhitessék veled, az élet nem lehet annál több, mint amiből ki akarsz törni. Lehet. Sőt, természetes, hogy az legyen.