Nagy port kavart Miley Cyrus közelmúltbeli előadása az WMA gálán. Egyre-másra jelentek meg a vélemények, így gondoltam, én is utánanézek, miről maradtam le. És sokkot kaptam. Őszintén, nem is tudom, hol kezdjem annak taglalását, hogy milyen sok szempontból mennyire hibás és elfogadhatatlan az, amit láttam. És ezek között egyáltalán nem szerepel az amiatti kiábrándulás, hogy az immár bőven felnőtt korú Miley Cyrus nőként, és nem kislányként áll a színpadon. A Miss Representation egyik éleslátóan megírt cikkében említik, hogy igen, láss csodát, a fiatal lányokból idővel felnőtt nők - és szexuális lények - lesznek. Ezzel nincs is semmi gond. Azt, hogy egy huszonéves nőt megpróbálnak erőszakkal a Disney-figurák kategóriájába szorítani, legalább annyira problémásnak érzem, mint az ominózus performanszot. Főként amiatt, hogy itt a két véglet egy képben összpontosult, amely így nem csupán ízléstelen pornóimitációvá vált, de a hatalmas plüssmacik díszletei között még pedofil felhangot is kapott.
A Miss Representation cikke még egy súlyos problémát kiemel, nevezetesen azt, hogy mindent, ami a szexualitásban "mocskos", kivetítenek a fekete háttér-(előtér?-)táncosokra, akiket Miley - "az egyik elnyomott társadalmi csoport, a fehér nők tárgyiasítják a társadalmilag még kiszolgáltatottabb csoportot, a fekete nőket" forgatókönyv szellemében - kéjesen fenéken paskolgat, és akik szexuális díszletként szolgálnak az egész klip során.
És akkor jön a ráadás, a dal, amely éppen tegnap okozta nekem életem legnagyobb csalódását. Robin Thicke és a Blurred Lines szövegével fokozzák a hangulatot, ami végtelen sajnálatomra tökéletes párosítás, csakhogy ebben minden rossz, ami elképzelhető. Az eddigi beteg fantáziát még tovább viszi azzal az üzenettel, hogy a nő, aki azt hiszi, hogy liberalizált, szexuálisan felszabadult emberként tündököl a színpadon, valójában önként tárgyiasítja magát, a tanulság pedig az, hogy a férfi akarata ellen úgyis hasztalan az ellenállás, és az erőszakot cukormázba csomagolva be lehet adagolni a butuska, önálló akarattal és szürkeállománnyal nem rendelkező nőnek, aki "úgyis akarja azt" - még akkor is, ha nem. Mindezt 2013-ban, egy mértékadó, fiataloknak szóló csatorna főműsoridejében. Érthetetlen.
Az egész előadás ötlete egy kivételesen beteg, patriarchálisan beragadt, legrosszabb sztereotípiákat megerősítő agy szörnyszüleménye. Pont úgy, mint a dal, amelyet sikerült ilyen tűpontosan beilleszteni ebbe a hányingerhalmazba. Vagy mit is beszélek, lehet, hogy eleve ez a duett adta az ötletet az egész témához, ami talán még kétségbeejtőbb, mert senkinek nem tűnt fel, hogy ez megengedhetetlen. Az olyan, minden iróniát és árnyalatot nélkülöző, szó szerint értett sorok, mint az "I'll give you something big enough to tear your ass in two", "You the hottest bitch in this place" és az unalomig ismételt refrén, miszerint "I know you want it" nem a "szex még mindig eladható" kategóriába tartoznak, hanem egyszerűen a sértő, lekezelő és erőszakos kommunikáció mintapéldái. Milyen A-listás előadó beszél a nőt teljesen helybenhagyó, de azt számára élvezetesnek feltüntető anális szexről 2013-ban, vagy utal egy nőre "bitch"-ként? A Hugh Laurie és Stephen Fry-féle "Polite Rap" pontosan rámutat arra, miről beszélek. A Blurred Lines sajnos mindenféle udvariasságot nélkülöz, és a fantasztikus zene ellenére ezek után sajnos értékelhetetlen számomra, és teljes mértékben elutasítom.
Ezúttal egyetértek az amerikai szülők egyesületének panaszával, amely
szerint nem lett volna szabad 14 éveseknek megfelelő kategóriába sorolni
a műsort. És nem a szexuális töltet miatt, mert a szexualitással önmagában nincs semmi gond,
mint ahogy nem gondolom, hogy az ugyancsak kifogásolt óvszerreklám problémás lenne e korosztály szempontjából. A baj az, hogy egy ízléstelen, közönséges, erőltetett előadást állítottak össze, Miley Cyrus táncnak csúfolt és (nem a szexuális töltete, hanem a bődületes amatőrsége miatt) zavarba ejtő mozdulataival, amely végtelenül öncélú volt, és az egydimenziósra szűkített, nőket teljességgel alárendelő és tárgyiasító, valamint minden értékétől és izgalmától megfosztott szexualitás sztereotípiáját tolta több millió fiatal - és látszólag meghökkent felnőtt - arcába. Ez a nemi erőszak kultúráját sokszorosan megerősítő jelenség, amely a lehető legkártékonyabb a fiatalokat érhető hatások közül.
Abban igaza van a Miss Representation cikkének, hogy ez nem teljességel Miley hibája, és azt is jogosnak érzem, hogy fel akar nőni, és el akar szakadni az ártatlan Hannah Montana imidzstől. A stúdió azonban egyértelműen érdekelt abban, hogy ez az elszakadás ne legyen teljes, ám ezzel együtt is érthetetlen számomra, hogy miből gondolták, hogy a gyerekszoba díszleteibe oltott nemi aktus a megfelelő módja annak, hogy mindkét közönséget kiszolgálják. Teljességgel elfogadhatatlan, messze túlmegy bármilyen ízlésesség határán, és még ha jobb is, hogy a mocskos anyagiak miatt adták el a lelküket a producerek az ördögnek, mint az, ha valóban elhiszik annak a világnak a létjogosultságát, amelyet színpadra állítottak, ezt a döntést sajnos akkor sem indokolhatja semmilyen pénzügyi megfontolás. A művészetbe sokminden belefér, de ez messze kívül esik e sokminden körén. És persze eszembe nem jutott volna megcsúfolni a művészeteket azzal, hogy ezt a förmedvényt művészinek tituláljam - ez csak az előadó"művészek" hibás elképzelése a dologról. És hogy ez a műsorkészítés sok-sok cenzori szintjén egyetlenegy ellenzőre nem talált, az teljességgel felfoghatatlan számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése