Nagyon örülök annak, hogy vannak, akik anyák napján őszintén köszönetet mondhatnak nagymamájuknak, keresztanyjuknak vagy a családon belül más anyafigurának mindazért, amit értük tettek. Én nem tudok, mert nem igazán kaptam semmit tőlük, amiért köszönettel tartozom nekik, mivel minden egyes elém tett ebédre jutott két megalázó megjegyzés arról, hogy túl sokat eszem, vagy hogy kövér vagyok, minden egyes nekem varrt ruhadarabra két becsmérlő kommentár a testemről vagy a külsőmről, vagy figyelmeztetés arról, hogy mennyire nem érdemlem meg az erőfeszítésüket, és ha el merem szakítani a ruhát, én leszek a legrosszabb ember a világon; a kitűnő bizonyítványommal a városban tett minden egyes diadalittas, képmutató körmenetükre két, az eredményeimet kisebbítő prédikáció arról, hogy tőlem a tökéletes eredmény természetes, az pedig, hogy ne hibázzak, egyenesen elvárás. Az unokatesóim iskolai motivációjuk és szorgalmuk hiánya miatti minden egyes kioktatására – az én kitűnő eredményeimmel való példálózás kíséretében – két kritika arról, hogy soha nem járok szórakozni, és hogy az állandó tanulás bizony nem egészséges, és egyáltalán nem tesz jót nekem.
Ha
kiszámoljuk, hamar rájövünk, hogy amikor minden
egyes adott dologért cserébe kettőt elvesznek tőled, óriási mínuszban találod
magad. Óriásiban. Amikor
kiszolgáltatott gyermeki lelked és életed az önbecsüléshiányos fel-nőttek (nem
felnőttek, csak fel-nőttek) játszóteréül szolgál saját frusztrációjuk
kiéléséhez, az állandó megaláztatások, becsmérlések, ítéletek, gúny és legjobb
esetben közömbösség miatt csak kételkedni tudsz magadban, szégyelled magad és
annál inkább próbálkozol, mert elhiszed, hogy a te hibád, hogy ahelyett, hogy
szeretnének, mindössze bántani képesek téged. Így aztán kétségbeesetten
szerethiányos leszel, de sehonnan nem kapod meg azt, amire vágysz. És ahogy ilyen énképpel
lassan felnősz, rengeteg időre lesz szükséged ahhoz, hogy rájöjj, veled az
égvilágon semmi gond nincs, ám velük annál inkább. És még annál is több idő
kell majd ahhoz, hogy megyógyítsd magad és rendbejöjj. Tudom, miről beszélek. 17
éven keresztül olyan emberek között éltem, akik kihasználtak, akik bántottak,
és soha nem számítottam nekik igazán. 13 éve arról szól az életem, hogy
megtaláljam azt a szeretet magamban, amelyet soha nem kaptam meg azoktól,
akiktől egy gyereknek ezt meg kell kapnia. Ez alatt a 13 év alatt újra és újra
olyan helyzetekbe kerültem, amelyek ugyanúgy bántottak és megaláztak, mint azt
korábban tették velem, hogy aztán végül felismerjem, hogy hogyan akadályozhatom
meg, hogy azok az emberek, akik nem tesznek mást, csak a meglévő mínuszomat
halmozzák, belépjenek az életembe. Most pedig végre azt mondhatom, hogy
átléptem a napos oldalra.
Tehát hurrá
minden nagymamának, keresztanyának és más anyafigurának a családban, akik
megérdemlik az elismerést, és reméljük, hogy egyre több ember fogja megérteni,
hogy egy gyermek megszülése nem azt jelenti, hogy végre korlátlan hatalmat
kaptott egy másik emberi lény fölött, amellyel gátlástalanul visszaélhet, és
hogy a gyermekedet soha nem hibáztathatod azért, hogy úgy döntöttél, életre
hívod őt. A gyermekszülés nem jelent automatikusan életre szóló elismerést
azért, mert "anya vagy". Ez egy állás, amelyben meg kell felelni, és
amelyet kib***tt jól kell csinálni, mert annál kevesebb egyszerűen nem elég. Léteznie
kell a szeretetednek, és át kell ültetned azt a gyakorlatba, valamint értékelned kell
azt a tőled független másik életet, amelyet saját döntésednek köszönhetően
létrehoztál – ezek nincsenek benne a kezdő csomagban, ez a te feladatod.
És meg kell
értened azt is, hogy a saját életed feladása a gyermekeidért nem egyenlő a
szeretettel. Egy gyermek számára óriási teher – ha tudattalanul is, de
– megélni azt, hogy a szülei, édesanyja, nagymamája stb. boldogsága kizárólag az ő
viselkedésétől, teljesítményétől és hangulatától függ. Ha egy gyermek sosem rosszalkodhat, ha nem hibázhat az iskolában vagy az életben, vagy
egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy rosszkedvű legyen, mert az
elviselhetetlenül elszomorítaná a szüleit, akkor börtönbe van zárva. Az anyai
szeretet valóban úgy ad, hogy nem kér érte cserébe semmit. Ha egy anya jól
végzi a munkáját, gyermekéből józan és hálás felnőtt lesz, bármi történjék is.
De sosem szabad felnőtt felelősséget elvárni egy gyermektől; ez egyszerűen
természetellenes. Ha egy gyermek 5 évesen nem tud mindig viselkedni, az nem jelenti azt,
hogy 25 évesen sem fog. A gyermekeknek az a dolguk, hogy feszegessék a
határaikat, miközben felfedezik a világot. Gyermekként semmi más dolguk nincs,
mint hogy kíváncsiak legyenek, miközben egyre jobban megismerik a világot és
önmagukat. Az édesanyák és nagymamák és keresztanyák azonban felelősek azért,
hogy szeressék a gyermeket, és engedjék, hogy azok feszegessék a határaikat,
védelmet nyújtva számukra akkor, amikor túl messzire mennének (vagy mentek),
miközben megtanítják őket arra, hogy legközelebb hogyan kerüljék el ezt a
helyzetet. De sosem várhatják el a gyermektől azt, hogy előre tisztában legyen a
következményeivel annak, amit éppen akkor tapasztal életében először.
Ha valaki a gyermek igényeit szem előtt tartva és biztosítva anya/nagymama/keresztanya, akkor megérdemli az anyák napi ünneplést. Ha csak megnyomorítja a saját gyermeke/unokája/keresztgyermeke életét, vagy egyszerűen nem
érdekli az, akkor pedig nem. Ez ilyen egyszerű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése