Van, amikor azt hiszed, már ott vagy. És van az, amikor tudod, hogy ezúttal tényleg.

I've been working hard so long,
seems like pain has been my only friend,
my fragile heart's been done so wrong,
I wondered if I'd ever heal again.
... 
Yesterday has come and gone
and I've learned how to leave it where it is,
and I see that I was wrong
for ever doubting I could win.
...
Life's too short to have regrets,
so I'm learning now to leave it in the past and try to forget,
we only have one life to live,
so you better make the best of it.
 
I will break these chains that bind me, happiness will find me,
leave the past behind me, today my life begins,
a whole new world is waiting, it's mine for the taking,
I know I can make it, today my life begins...

Tévedtem. Nem 31, hanem 32 év kellett hozzá, de sikerült. Amikor másfél éve azt kérdeztem magamtól, honnan lehet tudni, hogy ott vagy, nem hiába tolongtak bennem a kérdőjelek. De ezzel kapcsolatban nem kérdezek már többet, mert megkaptam a válaszokat, ha életem legnehezebb útját, és az azt lezáró egy évnyi poklot kellett is végigjárnom hozzá. Onnan lehet tudni, hogy tudod. Csak a belső bizonyosság számít, ami tévedhetetlen. Magam mögött hagyni mindent - bizony, mindent, kompromisszumok nélkül -, ami az előző szakaszhoz tartozik, amit a mások általi módszeres pusztítás határozott meg, és 100%-os, legjobb önmagamként határozni meg a további életemet - ez kezdődik most. Nem kérdezem többé, hanem mondom. Nem önigazolásként, és nem azért, mert nagyon szeretném hinni, de valahogy nem megy, hanem azért, mert így van. Ha akarnám, sem tudnám már nem tudni. Ha akarnám, sem tudnám már nem elhinni.

Hát innen lehet tudni, hogy ott vagy, ahová másfél éve csak hitted, hogy elérkeztél.

Az én életem valóban ma kezdődik.