Mit gondol a golyó?

Ha pár éve írom ezt a posztot, a cím még rám is utalhatna, de mostanra ez már nem aktuális :). Viszont véleményem van, és Mérő Lászlónak is, aki ma új könyvét mutatta be a Bálint Házban. Állítólag Örkény egyperceseihez hasonló tárcákból áll. Pluszpontot neki.

Úgy kezdődött az este, hogy az Operánál leszállva megláttam a székekkel telepakolt Andrássy utat és a a hatalmas kivetítőt, amely a Hunyadi László bemutatóját hirdette. A Bálint Házban a sikeres jegyvásárlást követően aztán a kezembe kaptam egy Fideliót, és belelapoztam - éppen a Hunyadi László premierjét hirdető oldalon nyílt ki, ahol szemügyre vettem a stáblistát, és kiderült, hogy Kovács Gergely Csanád a koreográfus. Gondoltam, még elcsíphetek a szabadtéri közvetítésből valamit a könyvbemutató után, ezt azért megnézném. És bár a Fidelióról már régen leszoktam, mivel a színházi előadások után az elmúlt sok-sok évben leginkább csak a nyálam csorgattam, ahogy ez most is történt - ismét találtam vagy 15 darabot, amelyet szeretnék akár azonnal megnézni -, ezúttal mégis végigpörgettem az oldalakat. A beengedés előtti utolsó pillanatban aztán megláttam a címet: "Ismét mozi lesz az Örkény színház". Moziról lévén szó, természetesen nekiálltam olvasni. És nem hittem a szememnek. A színház a British Councillal együtt elhozza Magyarországra a National Theatre Live sorozatot, a londoni Nemzeti Színház élő mozis közvetítéseit, ráadásul az idei évad első darabjában, október 11-én Julie Walters is szerepel. Nyár óta tervezzük megnézni - persze a legközelebbi helyszínnek Prága ígérkezett. Eddig! Izgultam, hogy lesz-e még jegy, de azért bíztam benne, hogy ma este talán még nem késő.

De már szólítottak is minket a terembe, és elkezdődött a program. A bemutatás után a közönség egyik tagja rögtön a humor játékelméletbeli szerepéről kérdezte Mérőt. És elkezdődött a csoda. Én pedig csak ittam, ittam. Azt, ahogy arról mesélt, hogy a humor valahogy nem a szavakban van, így a mesterséges intelligenciáknak ez az egyik legnagyobb megoldatlan feladata, és hogy a fordítóprogramok is a humort lesznek képesek legutoljára interpretálni - ha egyáltalán. Én pedig fordítóként megnyugodtam, hogy lesz, ahol nélkülözhetetlenek leszünk még egy darabig.

Ehhez kapcsolódóan került elő az a gondolat, hogy ugyanazok a szavak - de nem a fordításuk, hanem maguk a fogalmak - mást jelentenek az egyes nyelveken. Jöttek a példák, például a compromise, egy igen tanulságos üzleti esettel illusztrálva, valamint a fair play - amely a magyarban a szabályok betartására, a tisztességes versenyre utal, angolul azonban más. Ott az írásba nem foglalt szabályok betartására vonatkozik, tehát - ahogy Mérő is mondja - ez a méltányosság, nem pedig a tisztességes eljárás. A leginkább azonban a példáitól fogtam padlót - lenyűgöző volt számomra, hogy milyen villámgyorsan hozott minden elméletre tökéletesen érzékletes és megragadható példákat, ez már tényleg az ámulat kategóriájába tartozik. Így aztán a fair play angol és magyar jelentése közötti különbség magyarázatául az általa "az elmúlt évtized egyik legkiválóbb könyvsorozatának" nevezett történetből vett részlet szolgált, miszerint: 

"A kviddics szabálykönyve 273 (sic! - utánanéztem, valójában 700, de ezt a cseppnyi pontatlanságot bőven elnézzük a szerzőnek) szabálytalanságot ír le, és volt egy történelmi mérkőzés a Griffendél és a Mardekár között valamikor nagyon régen, ahol el is követték mindet. De ez egy fair meccs volt, hiszen nem történt más, mint hogy szabálytalankodtak, elkövettek valamit, amit a szabályzatnak megfelelő módon szankcionáltak, valószínűleg kiosztottak a meccsen rengeteg sárga meg piros lapot, meg büntetődobást, és ez így rendben volt."

Ezzel a beszélgetés első 15 percében máris belopta magát a szívembe Mérő László - mint ahogy Réz Andrással kapcsolatban kissé tartózkodóbbá váltam, miután kiderült, mennyire nem szereti a The Artistot, amivel még nem lett volna probléma, de úgy nyilvánította dagályos és önmagától meghatódott filmnek, hogy 16 perc után felállt és kisétált a vetítésről, ezt pedig eddigi ismereteim alapján éppen róla nem feltételeztem -, tehát Mérő László tekintetében, ezúttal pozitív irányban, szintén kellően "elfogódtam", persze mindkét esetben fenntartva magamban a kétkedés jogát. 

Feszült is a húr rendesen, amikor annak ellenére, hogy a Mit akar a golyó? szerint csak negyedrészben kellene politikával foglalkoznunk, az este hamar politizálásba fordult, és eltartott egy darabig, amíg kiderült, hogy Mérő ebben az értelemben is borzasztó toleráns, és borzasztó intelligensen, hatalmas éleslátással közelít a témához. És óriási még benne, hogy "effortlessly eloquent" (könnyedén ékesszóló - a google fordítóprogramja szerint. Szerintem ez igenis humoros ;)). Néha pedig mégsem. Néha hezitál, nem találja a szavakat és gyakorlott előadótól nem várt módon, akár többször is félbehagyja, újrakezdi a mondatait - vagy pontosabban fogalmazva, a gondolatait. És éppen ezért nem kérdőjeleződik meg a tudása, a hozzáértése, a "könnyed ékesszólás", hiszen épp az a lényeg, hogy pontosan akar fogalmazni, tehát csak akkor mond ki valamit, ha készen van, ha megszületett benne az elképzelés.

A lényeg az, hogy a túlpolitizáltság ellenére is fürdőztem, lubickoltam a sziporkázó intellektus megnyilvánulásaiban. (Az esemény egyik pozitívuma egyébként az volt, hogy itt végre nem 99%-ban 60+ éves és nőnemű közönségben ültem, amilyenekben minden igyekezetem ellenére mostanában állandóan találom magam. Persze ismét sikerült egy idős néninek letelepednie mellém. Nem baj. Baby steps.) Amiért iszonyúan fontos volt ez a tudományos igényű - és sok helyen tudományos - vita, az éppen a nap első fele miatt volt annyira szembeötlő. Apunál voltunk ebédelni, és bemutatta az új párját. Erről majd részletesen is fogok írni, sok pozitívuma volt a találkozónak, de itt most azért említem meg, mert ennek az új és végre valódi egymásra találásnak a fényében még inkább kitűnik, hogy a mi világunk ég és föld. A nap két fele két külön univerzumban zajlott, és az elsőbe a normál emberi udvariasságon, illetve a biológiai meghatározottságon túl semmilyen módon nem tartozom. Hanem az estibe! Amely egykor anyukámé volt. Aki az egész világot jelentette számomra, és a legmegdöbbentőbb az, hogy csak most értem meg, ez szó szerint igaz. Csak nála voltunk otthon érzelmileg és gondolati szinten egyaránt. És a nagy igyekezetben, hogy a halálával e világ szertefoszlását követően próbáljak saját világot teremteni, már el is felejtettem, hogy az egy nagyon is érvényes világ volt. Bár igyekeztem belőle szabadulni, mert muszáj volt az enyémet létrehozni, valójában oda tartozom. Nem pusztán az intellektus ez; talán az értelmi és érzelmi kifinomultság együtt, ami lehetővé teszi a nüanszokat, a véleménymódosítást, a folyamatos tanulást, a soha semmit készpénznek vevést, a kérdésfeltevést, a tudásvágyat, és legfőképp a nyitottságot és a toleranciát. És Mérő László világa ezt képviseli.

Otthon voltam ebben a szellemi légkörben, kényelmes volt, a természetes közegemben mozogtam. Siklottam, akadálytalanul. Igen, elhangzott pár közgazdaságtani fejtegetés, főleg tőzsdeügyben, amely új volt számomra, de iszonyúan élveztem a kihívást, hogy tanulhatok valami újat. Jött az áramlással együtt. Mint egy tánc, amelynek természetesen felveszed a ritmusát. Végül is a tánc mindig is ment nekem, az ment minden közül a legjobban. Hát legyen így, táncolok tovább, csak másképp. Itt most nem én vagyok a tánctanár. Noha minden bizonnyal Mérő előadásmódját, hihetetlen láttató erejű levezetését dicséri, hogy maradéktalanul megértettem az elmondottakat, még azt is, ami eleinte nem volt világos, azért nagyon örültem, hogy így történt. Csak "Extremisztán" opciós ügyleteit kellett újra átmosnom az agysejtjeimen, hogy teljesen világos legyen a kép, de sikerült.

Mérő árnyalt megközelítésében a mai hazai politika is optimistábban ítélhető meg, és akár pacifizálható (Ő mondta, nem én :)) is, ami önmagában óriási bravúr. Tud érdemben vitázni egy témáról, amelyről, valljuk be, a kétharmadba hatalmas hitet invesztáló emberek többsége - köztük én is - már lemondott. (Vagy lehet, hogy ezt csak én érzem általános jelenségnek, mert Mérő pontosan azt mondta, amit én is átéltem - hogy nagyon bízott benne, hogy hátha most a kétharmaddal majd megteszik, amit megtehetnek, hogy végre helyrerakják az országot, de mára erről lemondott.) Vicces volt, ahogy az - egyébként szabályosan elmebeteg – moderátor kijelentette, hogy mi, akik itt ülünk, valószínűleg mind ugyanúgy szavaztunk (majd megláttam a Bálint ház plakátján "zsidó közösségi ház" feliratot, és szép lassan kezdett összeállni bennem a kép, hogy előre megfontolatlan politikai állásfoglalás-mentességől hajtva hová csöppentem), miközben Mérő úgy beszélt végig a kétharmados hatalom legitimitásáról, hogy kiderült, talán sosem szavazna rájuk. Akár a pofátlan kontra töketlen elméletéről van szó, amelyre nincs ma politikai alternatíva Magyarországon (szerény véleményem szerint azért, mert nem KELL lennie ahhoz, hogy valaki hatalomra kerüljön és hatalmaskodjon itt, más pedig – például hogy kezdjünk valamit a siralmas állapotokkal –  egyelőre nem nagyon érdekel senkit; tehát mindenki pofátlan, vagy csak szimplán töketlen), akár a zsidó kérdésről van szó, ott van az a plusz a gondolkodásában és az érzelemvilágában, amely kiemeli a habzó szájú, elvakultan politizálók sorából - és az egyetlen dolog, amely megmentette a mai estét is.

Mérő elmesélt egy történetet, amely tükröt tartott számára a politikai túlérzékenységgel kapcsolatban, amely ráébresztette valamire saját magával kapcsolatban, és amely számomra jól példázza: úgy, ahogy Ő teszi, miért lehet politizálni. Egy tanítványa, vidéki lakótelepi szöszi lány, egy egyetemi előadás után odament hozzá, és megkérdezte: "Te zsidó vagy?" Mérő pedig postafordultával elküldte a francba - noha máskor legalábbis megkérdezné, hogy miért kíváncsi rá, hiszen elküldeni ráérne utána is -, de a lányt ez szerencsére nem tántorította el, folytatta. Azzal, hogy a barátja, aki zsidó volt, nemrég meghalt, és meg szeretné kérdezni valakitől, hogy hogyan kell viselkedni egy zsidó temetésen. És Mérő elmondta, hogy soha életében nem szégyellte magát annyira, mint akkor, mert ha 10-ből 9 alkalommal helyesen feltételezte volna is e kérdés célját, ezúttal nem volt igaza. És egyébként is, miért is vagyunk ennyire túlérzékenyek erre a kérdésre? Vagy egyáltalán bizonyos politikai tartalmú gondolatokra, amelyeket valószínűleg eleve harciasabban reagálunk le amiatt, hogy előítéletek élnek bennünk a kérdező motivációját illetően.

Egy másik idézett példájával élve: nem azért első valaki, mert sok havat taposott, hanem azért taposott sok havat, mert az élen jár. Mérő azért hiteles, mert Ő tanul a saját hibáiból, képes felismerni a korlátait és saját magára alkalmazni a saját elveit, ami pedig óriási dolog, és sajnos csak nagyon kevesen képesek rá.

Természetesen nem mindennel értek egyet, amit mondott, de mindenki közül Vele értettem egyet a leginkább, pedig valószínűleg másra szavazunk. És mégis. Ez a tolerancia, a saját tudásunk végességével és ezért a tanulásra, mások véleményére való nyitottsággal kapcsolatos sziklaszilárd meggyőződés kell nekem.

És a tudomány. A természettudomány, és a bölcsészévek gyümölcseként annak filozófiai vetületei. Ez volt az életem, és nagyon messze sodródtam tőle. Most újra érzem, hogy minden sejtem akarja. Lehet, hogy nagyon „20 éves” azt gondolni, hogy elmegyek egy laboratóriumba kulimunkásnak, és ezt itthon nem is vállalhatnám, de ha mégis London lesz belőle, meg fogok próbálni valamit ebben az irányban. Vagy talán egyébként is. Mert ez fontos. És talán lehet ötvözni a jelenlegi életem részeivel is. Kezdetnek próbáljuk meg a tánccal. Szerdán következik Mérő, 2. felvonás, a Tünet Együttessel a MU Színházban: Véletlen. Számomra először, és mindkettőnk számára utoljára. Állítólag meglepetés is lesz.

Talán véletlen, hogy így, egy időben talált rám a két esemény, de nem hiszem. Inkább úgy érzem, hogy keresem a helyem, és egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy megtaláljam. Éreztem, hogy ma este nem fogok csalódni, és így lett, noha ez időközben nem feltétlenül volt egyértelmű. És érzem, hogy szerdán sem fogok. Hazafelé menet elcsíptem a Hunyadi László egy részletét, benne egy táncjelenettel, amire a leginkább kíváncsi voltam. A National Theater Live előadására este még 5 jegy volt az első sorban, ebből 2 már az enyém. És a hab a tortán, hogy a lezárt földalatti miatt gyalog kellett eljutnom az Oktogonig, és hosszas humán-GPS-tervezés után sikerült a jó irányban elindulnom. Félreértés ne essék: ez esetemben felér az opciós ügyletek logikájának megértésével. Bizonyos dolgok működnek. Végre.