Ma elmeséltem D.-nak, hogy igazából elvileg nem vagyok egyedül, de gyakorlatilag mégis. Szerintem ez elég gyakori jelenség...mármint hogy valami miatt nem jön össze egy kapcsolat, és mégis, éreztem, hogy ezúttal sem kerülhetem el a "veled mindig történik valami bonyolult; soha semmi nem lehet egyszerű" ítéletet.
És nem is. Még azt is megkérdezte, hogy nem akarok-e könyvet írni, mert biztos bestseller lenne, pedig én annyira hozzászoktam az ilyen őrjítően lehetetlen létállapotokhoz, hogy nem is érzem annyira bizarrnak a helyzetet, amelyben vagyok. Már nem. Két év hosszú idő. Pedig bizarr, de még mennyire, és örülök, hogy valaki emlékeztet rá, mert hiába mondja az eszem, az érzéseim nem hajlandóak tudomásul venni a helyzet abszurditását.
És akkor csodálkozom, hogy nem tudom elképzelni azt, amikor minden a helyén van. Igazából ez a baj. Az életem szürreális epizódok sorozata volt, amióta az eszemet tudom (néhány dolgot biztosan csak én láttam torz szűrőn keresztül, de valóban nem kellene a szomszédba mennem egy csavaros fordulatokkal teli forgatókönyv összerakásához), így valójában fogalmam sincs, hogy milyen lenne egy "normális" élet. Az egész fiatalságomat azzal töltöttem, hogy próbáltam különleges lenni és kitűnni, "más" lenni, mint az átlag, most pedig azon kapom magam, hogy bármit megadnék, ha bármilyen szempontból csak egy kicsit is mainstreamnek, a többséghez tartozónak, átlagosnak érezhetném magam. Be careful what you wish for, ugyebár.
És nem is. Még azt is megkérdezte, hogy nem akarok-e könyvet írni, mert biztos bestseller lenne, pedig én annyira hozzászoktam az ilyen őrjítően lehetetlen létállapotokhoz, hogy nem is érzem annyira bizarrnak a helyzetet, amelyben vagyok. Már nem. Két év hosszú idő. Pedig bizarr, de még mennyire, és örülök, hogy valaki emlékeztet rá, mert hiába mondja az eszem, az érzéseim nem hajlandóak tudomásul venni a helyzet abszurditását.
És akkor csodálkozom, hogy nem tudom elképzelni azt, amikor minden a helyén van. Igazából ez a baj. Az életem szürreális epizódok sorozata volt, amióta az eszemet tudom (néhány dolgot biztosan csak én láttam torz szűrőn keresztül, de valóban nem kellene a szomszédba mennem egy csavaros fordulatokkal teli forgatókönyv összerakásához), így valójában fogalmam sincs, hogy milyen lenne egy "normális" élet. Az egész fiatalságomat azzal töltöttem, hogy próbáltam különleges lenni és kitűnni, "más" lenni, mint az átlag, most pedig azon kapom magam, hogy bármit megadnék, ha bármilyen szempontból csak egy kicsit is mainstreamnek, a többséghez tartozónak, átlagosnak érezhetném magam. Be careful what you wish for, ugyebár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése