Hogy van az, hogy a lehetőségek soha nem akkor jönnek, amikor nagyon-nagyon vágyunk rájuk, hanem - egy közhellyel élve - akkor, amikor már elengedtük őket? Régen "pusztán" azt hittem, hogy egyszerűen soha semmi nem fog sikerülni. Mostanában azonban a legnagyobb fejtörést az okozza számomra, hogy én, ó sors kegyeltje, is megtapasztaltam már, sőt, csak azt tapasztaltam, hogy ez bizony így működik. Bármi, amit sikernek tekinthetek az életemben - nem nehéz összeszámolni őket - akkor történt, amikor én már "elengedtem" azt. A kérdés az, hogy ez előrelépés-e. A pszichológusom biztosan azt mondaná, hogy ez bizony haladás.
Csakhogy...ebben nincsen semmi logika, mert arról már nem szól a fáma, hogy miután - általában módszeres önromboló technikákkal - megszabadultunk a görcsös ragaszkodástól, és tényleg (!) megtörtént az, amire korábban vágytunk, ami olyan sokat jelentett volna akkor, mostanra értelmét vesztette, de legalábbis a katarzis elmaradt. Csak valamiféle megelégedettség- és biztonságérzet fedezhető fel a nyomában, de semmiképpen sem öröm; a boldogságról nem is szólva. És nem igaz, hogy ha akkor és ott történik meg, a legjobban akarás pillanatában, akkor nem tudatosul bennünk az esemény valódi jelentősége és alapvetésnek fogjuk tartani, hogy mindent megkapunk. Épp ellenkezőleg, miután elengedted a vágyat, vagyis lemondtál annak meg nem alkuvó szükségességéről, hogy megvalósuljon, hogy elérd vagy megkapd, amit szeretnél; akkor már csak az agyad tudja, hogy mennyire fontos volt ez még két napja, két hete, két hónapja, de az érzéseid nem emlékeznek. És hiába van ott, és élvezhetnéd a sikert, nem jelent semmit. Persze stratégiailag, praktikus szempontból lehet lényeges, hogy egy egykori cél megvalósul, de a dolgok, az események vagy az emberek nem névértékük szerint válnak fontossá számunkra. Valaminek a jelentősége éppen abban áll, hogy nekem számít, és ha ez a fontosság megszűnik, az abszolút értékben vett siker vagy kudarc is elveszíti a jelentőségét.
Most attól tartok, hogy soha semmi nem fog ott és akkor sikerülni, ahol és amikor számomra fontos lenne. Az elme - vagy inkább a tudatalatti - remek megoldása arra, hogy elkerülje a valódi siker miatti bűntudat kényszerét. De remélhetőleg erre is rácáfol az élet, és egyszer végre tényleg az fog történni, amit valójában szeretnék. Akkor majd elkezdhetek a bűntudat leépítésével foglalkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése