2014. február 1., szombat

Az elpazarolt idő nyomában

Ma láttam a facebookon egy számláló alkalmazást, amely kiszámítja, hogy a facebookhoz való csatlakozásunk óta mennyi időt "pazaroltunk el" a kék univerzumban. Miközben ezt viccesnek szánják, a megfogalmazás mégis furcsa számomra, mert ha sokszor jobb lenne is nem engedni a kísértésnek, hogy 5 percenként ellenőrizzem, van-e új bejegyzés, üzenet, stb., ezt végső soron nagyon jól tudom kontrollálni, másfelől pedig a facebook olyan lehetőségeket hozott számomra, amelyekhez semmilyen más fórumon nem fértem volna hozzá. Igaz, hogy van sok ismerősöm, akikkel nem tartom személyesen a kapcsolatot - köztük olyanok is, akik annak ellenére jelöltek be, hogy az iskolában utáltuk egymást -, mégis, a barátaim nagy részét az internet és a facebook segítségével ismertem meg, vagy - ami még fontosabb - ezen keresztül találtam újra rájuk, és ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot.


Ez alatt azt értem, hogy itt beszélünk meg találkozókat, illetve az ország és a világ minden tájáról olyan emberekkel tudok eszmecserét folytatni, akikkel személyesen sosem találkoznék. Aki a családi kapcsolatok elértéktelenedésével riogat, engem értelemszerűen nem tud meghatni, ugyanis a fontos családtagok (azaz egy családtag) megmaradtak az életemben, a többiek nem véletlenül nem, ez nem a facebook hibája, a közös érdeklődésen, illetve a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló barátságaimnak pedig semmi köze a vérségi kapcsolatokhoz.

Ráadásul találtam néhány olyan fórumot, amelyen keresztül olyan ügyekbe kapcsolódhattam be, amelyeket más úton nehéz lenne elérni, és cserébe én is rengeteg inspirációt kaptam tőlük. Szerintem a facebook is egy eszköz, amelynek rengeteg előnye van, ha megfelelően használjuk. Hogy ki mennyire hajlamos a "rabjává" válni, és feleslegesen szörfölni rajta, az persze egyéni kérdés - én őszintén mondhatom, hogy még egyetlen Kardashianekről szóló cikket sem olvastam el miatta -, de szerintem a függőségre való hajlam valamilyen formában úgyis kiütközik, ha nem itt, hát máshol. Tudnék mesélni. Egyébként pedig csak arról van szó, mint az élet minden más területén: mértékkel és okosan alkalmazva a közösségi háló is hatékony eszközt jelenthet, amely előre viszi életünket.


Nem utolsó sorban pedig életem eddigi legfontosabb időpontban érkező, szimbolikusan és gyakorlatilag is legnagyobb élményét a facebooknak köszönhetem. Igaz, hogy már megvolt a repülőjegyem, igaz, hogy elhatároztam, részt veszek rajta, de a hogyant még ki kellett találnom, és látatlanban biztosan nem tudtam volna olyan jól jegyet választani a 2013. évi Roland Garrosra, mint amilyet a torna lapján hirdetett játékban nyertem, éppen Rafa születésnapjára, amelyen ráadásul éppen meccset is játszott, és így az élő játéka mellett egy különleges köszöntésnek is tanúja lehettem. Az a párizsi egy hét több szempontból is felejthetetlen és sorsfordító volt (erről már írtam itt, itt és itt), úgyhogy ha csak ezt köszönhetném a facebooknak, akkor sem mondhatnám, hogy pazaroltam ott az időmet. A nyeremény persze egy csoda, és sok hasonló esemény övezte a párizsi kirándulást, de amiben választhatok, hogy mivel töltöm meg az életemet, ott lehet megfontolt és felelős döntéseket hozni akkor is, ha a folyamat egyik platformja éppenséggel a közösségi háló.

Soha életemben nem voltam ennyire nyitott, nem jártam ennyit társaságba, nem voltam ennyire szabad, mint most, a facebook korában. Az elmúlt évezredben voltam gyerek, amikor még mobiltelefon sem volt, mégsem sírom vissza azokat az időket, mert szerintem a változás a dolgok természetes rendje, így semmiféle nosztalgiával nem tudok azonosulni. Sőt, az a riasztó, amikor évekig, évtizedekig nem változik semmi. Erről is sokat tudok, és egészen biztosan nem vagyok ezzel egyedül, ezért én üdvözlöm a technikai újdonságokat, a "modern világot", a határokon átnyúló kommunikációs lehetőségeket, a mobilitást, a nyitást és a nyitottságot. Sok eseményről, lehetőségről, útirányról éppen a facebookon értesülök, amely nyilván nem mindennek az alfája és omegája, de egy nagyon hasznos fórum, és mivel sokakkal ellentétben nekem nincs széles (vagy szűkebb) családi és rokoni köröm, akik szem előtt tartanák az érdekeimet, az érdeklődésemet, vagy úgy egyáltalán a létezésemet, a talált barátok és már-már családtagok, illetve közösségek azok, akik körében kibontakozhatok. Szerintem ez egyáltalán nem sajnálatos, sőt. Az érték érték marad, csak 2014-ben másképp találunk rá (vagy inkább azt kellene mondanom, hogy 2014-ben már nem vagyunk hajlandók a formalitások kedvéért megalkudni és lemondani róla, akkor is, ha ez a hagyományostól eltérő kapcsolati mintákat eredményez). A lényeg az, hogy rátaláljunk, én pedig ezerszer is inkább ezt választom, mint hogy a formalitások lélekromboló világában szenvedjek (ebből az a karácsonyonkénti 2 óra is bőven sok), és minden kincsemért hálás vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése