2010. december 19., vasárnap

Előkarácsonyi meglepetés - nekem

Az utolsó karácsonyi WAMP-on sikerült beszereznem az eddigi legjobban tetsző darabokat, talán kezdek belejönni a "művészpiaci válogatásba" :).

Kedvenc tervezőim munkáit természetesen most is megcsodáltam, amit nagyon élveztem, illetve három enzimmel elcsábultam egy gyömbéres fehércsoki mousse-ra, ami viszont hiba volt. A mérleg persze abszolút pozitív, annyi csodás árut láttam, és még gyerekkorom is megidéződött a Hupikék Törpikék "Asztronautörp" című könyvecskével.


Persze az előző évezredben, amikor én gyerek voltam, még "Pilótörp" névre hallgatott (köszi az infót, Á.), és a mostani klasszikus képeskönyvivel ellentétben képregényes formátumú volt, de a grafika szerencsére ugyanaz maradt. Mindössze kedvenc párbeszédemet nem találtam meg benne:
  • "Messze vagyunk még, Törpapa?"
  • "Mindjárt ott vagyunk."
  • "Messze vagyunk még, Törpapa?"
  • "Már nem sok, bírjátok ki!"
  • "És most, messze vagyunk még, Törpapa?"
  • "Most már messze!"
:)

Ami a vásárlást illeti, már készültem önmagam megajándékozására, hiszen a Zagabótól egy korábban megrendelt, teljesen egyedi darabot hoztam el, illetve a GomBolt ékszerei között szerettem bele egy fülbevaló-gyűrű együttesbe, ami véletlenül nagyon jól illik az új felsőmhöz. Ugye?


Mivel van már ebből a szabásból egy szürke és egy fekete felsőm is, az utóbbi színt pedig nálam elég nehéz überelni, nem gondoltam volna, hogy épp a színes lesz a kedvencem. Még csak kétszer próbáltam fel, de már most folyton ezt szeretném viselni. Úgyhogy holnap ebben az összeállításban kezdek! A hangjegyes ékszerek pedig...rám néztek, és tudtam, hogy engem vártak. Mondom, kezdek belejönni :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése