Bizarr

Ma Nőnap van, és ez a tény egész addig elkerülte a figyelmemet, amíg egyik 8 éves tanítványom meg nem jelent a délutáni táncórán egy rakás virág kíséretében. Azon már túlléptem, hogy nekiálljak azon tűnődni, vajon miért viseltetek tökéletes közömbösséggel eme ünnepnap iránt, hiszen ha csak arra gondolok, hogy az elmúlt 29 évben hányan érezték fontosnak felhívni a figyelmemet a tényre, miszerint tulajdonképpen én is nő vagyok, nem is nagyon kell tovább bogoznom a szálakat. De mégis, akkor is, ha tudom, hogy ez egyáltalán nem volt így ideális, elképesztően bizarrnak tartom, hogy alsós kislányoknak a fiú osztálytársaik tanári utasításra egyenvirágot osztogatnak „Nőnap” alkalmából. Értem én, hogy a nők iránti tiszteletre történő korai nevelés lenne a cél, de mivel a fiúk semmiféle választ nem kapnak arra a kérdésre, hogy miért is kell nekik virágot adniuk a lányoknak azon kívül, hogy március 8-a Nőnap, tehát ilyenkor ezt kell/illik tenni, illetve még az előítéletektől mentes kislányok sem értik, hogy valójában minek szól az ünneplés, úgy ez a cél meglehetősen távolinak tűnik. Elképzelhető, hogy ma már másképp van, de az én gyerekkoromban bizony semmiféle kontextusba nem helyezték ezt a nagy virágosdit, az alsó tagozatban néhány évig mindig kaptam egy szál, a Tanítónénik (!) által bevásárolt jácintot vagy szegfűt, általában kínos feszengések közepette egy olyan osztálytársamtól, akivel egyébként – jó alsóshoz illően – fújtunk egymásra; de ha éppen egy kisfiú egy olyan kislánynak adta is a virágot, aki történetesen tetszett neki, akkor aztán jöttek a megfelelő korosztályos beszólások.

Én személy szerint akkor nem értettem, hogy miért ünnepelnek engem valamiért, amiről nem tehetek, hiszen éppen csak úgy esett, hogy lánynak születtem. Persze, mondhatnánk, hogy a születésnapi vagy névnapi ajándékért sem kell „megdolgozni”, de ezekkel az alkalmakkal egy gyerek is könnyen tud azonosulni, hiszen érti, hogy az ő születésnapjáról, az ő nevéről, vagyis az őt lényegileg meghatározó eseményekről, végső soron róla van szó azon a napon. De hogy érti meg egy 8 éves kislány, hogy mit jelent nőnek lenni? Miért nem magyarázzák el ezt az eseményt a kisiskolásoknak az ő szintjükön, hogy értsék, jó dolog a lányokat tisztelni, udvariasnak lenni velük, a lányok pedig fogadják örömmel az ilyen odafigyelést? Hogy mindkét fél előnyére válik, ha egy férfi tiszteletet mutat a nők iránt, amennyiben azzal a nők nem élnek vissza? Hogy nemcsak azzal hívhatja fel magát egy fiú, ha megdobálja vagy megrugdossa osztálytársnőjét, és hogy ha egy fiú kedves egy lányhoz, akkor a lánynak nem feltétlenül kell elutasítóan viselkednie vele? Hogy a figyelmesség – csak azért, mert külön napot jelöltek ki rá a naptárban-, nem csak a nőket illeti meg, illetve hogy évi egy szál vágott virággal (de cserepessel sem!) nem lehet kipipálni a másik ember iránti figyelmességet, és hogy ez az „ünnep” egyáltalán nem erről szól, amit pedig mi kisgyerekként valószínűleg egyetlen tanulságként vontunk le a sok kínos nőnapi élményből.

Olyan nagy felelőssége lenne ebben éppen azoknak a Tanítónéniknek (mert ugye még ma is túlnyomórészt belőlük áll az alsós tanári kar, a Tanárbácsi ritka, mint a fehér holló), akik - az én tapasztalataim szerint – csak megveszik a virágokat – a fiúk helyett, hagy ne kezdjem azzal, hogy miféle nevelési cél valósul meg már ebben az egy mozzanatban a kívánt hatás helyett – és igyekeznek túl lenni az egész hercehurcán, amiből a „szegény kicsi gyerekek úgysem értenek egy szót sem”. Ha már ragaszkodunk ehhez a hagyományhoz, akkor talán a Tanítónénik elmehetnének együtt a fiúkkal a piacra az első óra előtt, ha erre van mód, hogy a gyerekek érezzék, ők tesznek valamit, aminek egy társuk majd örülni fog. Azt ugyan nem tudom, hogy hogyan lehet alsós fiúkat motiválni ilyesmire, de lehet, hogy a kötelező virágos kör helyett egy beszélgetős osztályfőnöki óra látványosabb eredményekkel kecsegtetne.

Apropó figyelmesség, ne feledkezzünk meg azokról a fiú-és férfitársainkról sem, akik épp ma ünneplik a születésnapjukat vagy volt szerencséjük a Zoltán nevet kapni a keresztségben, úgyhogy boldog születés- és/vagy névnapot Nekik!