A teniszsznobizmus aranyfokozatai

Az utóbbi időben egyre gyakrabban tapasztalok igen zavaró, tipikusnak tűnő viselkedésformákat a tenisszel kapcsolatban, amelyeket az alábbiakban a sznobizmus különböző fokozataiként megkísérelek összefoglalni:

1. fokozat: Tenisz = külföldi tenisz

Az illető kizárólag a nemzetközi sporteseményeket követi nyomon, fogalma sincs a sportág magyar neveiről, vagy ha igen, a hazai és nemzetközi teniszt minimum két különböző sportágnak tekinti. Természetesen megelőzi a gondolkodását az a feltevés, hogy a tenisz kizárólag férfisport, így a női tenisz nem létező fogalom a számára, tehát ez a kategória némi átfedést mutat a következő fokozattal.

2. fokozat: Tenisz = nemzetközi férfitenisz

Amikor nagy nevekről, Grand Slam esélyekről, általában a teniszezőkről kérdezik, kizárólag a Rafa-Djokovic-Federer tengely mentén tud gondolkodni. A női teniszt nemlétezőnek tekinti, meccseket sem néz - holott sosem győződhetett meg magától arról, hogy érdemes-e, hiszen soha nem is nézett. A 2. és 3. fokozat interakciója érvényesül abban az egyénben, aki panaszkodik a magyar tenisz helyzete miatt, drukkol - meglehetősen megérdemelten - a feltörekvő, 230. helyen álló ifjú titánoknak a kiváló eredmények és az előkelő ranglistás helyezés eléréséhez, azonban teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy egy ideje már van MAGYAR játékos, aki rendszeres résztvevője a hivatalos világszövetségi versenyeknek, ráadásul jelenleg 86. a világranglistán. Babos Tímeának hívják.

3. fokozat: Tenisz = hazai és nemzetközi férfitenisz

Adott esetben ismeri a sportág hazai FIAI közötti húzóneveket - még ha nem is a nagy versenyek közvetítéseiből -, és a kezét véresre tördelve szurkol a Challenger tornákon való jó szereplésükért, valamint végre!, a közelgő Grand Slam kvalifikációs köreiből való továbblépésért. Tájékozottnak véli magát, és nyíltan vagy magában elítéli az 1. fokozatú csoport tagjait, akik sznobizmusa elvakítja őket annyira, hogy nem hajlandók tudomást venni a nadali magasságokba - egyelőre még - nem emelkedő hazai fiúkat. Ebbéli meggyőződésében még a Davis kupa mérkőzéseire is teljes mellszélességgel kilátogat, és a jóval esélytelenebb ellenfél elleni vereség ellenére különlegesnek érzi magát felvilágosultsága, nyitottsága okán. Eközben persze nem jut eszébe, hogy tavaly indult már MAGYAR játékos Grand Slam főtábláján, valamint több világszövetségi versenyen is jól szerepelt, egyéniben és párosban egyaránt. A neve pedig Babos Tímea, aki ma éjjel újra döntőt vív párosban, méghozzá a világelsők ellen. De ezt ő sajnos nem tudhatja, mivel női teniszt - mily meglepő - ő sem néz. Így aztán nem fog feltűnni neki, hogy februárban a Fed-kupa keretében a világ második legjobb játékosa is itt lesz nálunk.

....

Amellett, hogy élből elutasítom a sznobizmust, mivel mesterséges kategóriagyártásnak tartom, amely csak arra jó, hogy számos értékes élménytől fosszon meg bennünket, a női-férfi egyenjogúság szempontjából is zavar, hogy van egy méltán híres sportágunk, amelyben világviszonylatban az utóbbi néhány évtizedben kétségkívül messze jobban szerepeltek a nők, mint a férfiak, de ez nekünk valamiért mégsem jó. Mert az nem olyan. Az csak női tenisz. Ami pedig olyan méltatlan hozzánk, hogy nem is nézünk női meccseket, hiszen ki is lehetne kíváncsi valakire, aki 200 km/h-nál kevesebbel szervál?

Pedig a női meccsek nagyon izgalmasak tudnak lenni, okos és taktikus a játék, sokszor kiélezett csatáknak vagyunk tanúi, és igen, olykor előfordul az is, hogy unalmasan egyoldalú vagy éppen rossz minőségű teniszt látunk. De - és széles körű tapasztalatból beszélek - ez nagyon ritka, miközben a férfi teniszre is igaz, hogy Nadal is tud végtelenül unalmas meccset játszani, amikor lesöpri ellenfeleit a pályáról, vagy borzalmas mennyiségű hibával tűzdelt játékot kell végigszenvednünk, esetleg a nők esetében oly gyakran hiányolt erőtől duzzadó titánok csapnivaló adogatójátékkal és sorozatos brékekkel ajándékoznak meg bennünket.

Az elutasítás nagy része tehát egyszerűen abból fakad, hogy - az élet sok más területéhez hasonlóan - a nők nem számítanak egyenlő módon, eleve kevesebbre tartjuk képességeiket, eredményeiket - nagyon tanulságos megfigyelni a média szerepét ennek alakításában, kézzelfogható a befolyás -, és többször annyit kell bizonyítaniuk, mint a férfiaknak. Ezért fordulhat elő, hogy lehet nekünk világranglistás 86., de akár 13. helyezettünk is, nem vagyunk elégedettek. Mert az nem ugyanaz. Az csak női tenisz.

Ideje felébredni. Én pedig megyek döntőt nézni a jelenlegi két kedvenc párosommal...

...azaz mégsem, mert a népszerű idősávban a fontos mérkőzéseket - a férfidöntőket - közvetítik. Még egyszer: honnan is indult ez az elmélkedés?