9 hónappal ezelőtt írtam:
Hanem... még egyszer, utoljára nagy levegő, és megcsinálom. Kerül, amibe kerül. Miután a mindent elvárást követően teljesen lemondtam arról, hogy bárkinek is fontos legyek, igenis elvárom, hogy ha valaki velem kezd, akkor ne csak kihasználni akarjon, de számítsak is neki. Hogy ne legyen mindegy neki, hogy én vagy más. Vagy pl. felhívjon néha. Vagy írjon nekem. És ne csak akkor keressen, ha szüksége van valamire. Hogy nézze el, ha nem vagyok a topon, és még mindig ugyanúgy érdekeljem, ne nekem kelljen örökké pedáloznom és értékesíteni magamat. Hogy hiányozzak neki. Hogy megbecsüljön. És megbecsülje a munkámat, és tudja, hogy nagyon különleges, amit tőlem kap, és nem veheti készpénznek, mintha ez járna, mert az ilyesmi ritkaság. Csak persze a szomszéd fűje mindig zöldebb. Ez is a gyerekes szűklátókörűség jellemzője - épp ezért kell felnőni ahhoz, hogy valaki meg tudja becsülni azt, amit kap, amije van. Sőt, hogy tudjon harcolni érte és ne akarja elengedni, és főleg ne higgye azt, hogy ez olyan alapvetés, ami majd mindig ott lesz a számára, és amit bárki, bárhol és bármikor megad majd neki. Mert hát nem, pont ez az egyetlen felismerés a lényeg.
9 hónap. Sokba került, nem tagadom, minden erőmre szükségem volt, hogy túléljem. Nehéz, és rettenetesen fájdalmas szülés volt, ugyanakkor rettenetesen gyönyörű is. Sorsfordító, hogy megtörtént, megtörténhetett. Félelmetes, hogy a fentiek szó szerint valósultak meg. Hogy minden egyes szó igaz lett. És egy szóval sem több. Bizonyos szempontból nincsen több, és mégis. Mert különbség van a "ne akarja elengedni" és a "ne engedje el" között. Most már tudom, mekkora. De nem lehet egyszerre 3 lépcsőfokot ugrani. Türelem kell most, ami számomra az egyik legnehezebb dolog. Talán azért, mert 31 éve teszteli az élet ezt a képességemet.
Örülni annak, amit kaptam, ezt kell most tennem. És így van, de még mennyire. Mert végre kaptam, kérés nélkül, rengeteget. Az élet jött felém, nem nekem kellett rohannom utána. Csak előbb túl kellett élnem, hogy nem lehet több. De közben egy pillanatra sem veszítettem szem elől azt, mennyivel több lettem általa. És Általa.
Hittem, éreztem, tudtam, hogy lehet valóság, amire vágyom. Hogy nincs bennem, mert nem kell, hogy legyen bennem megbánás, akkor sem, ha úgy érzem, belehalok. És nem halok, már nem. Az első trimeszter óta nem. Hiszen az egészet az újjászületésért teszem, eddig is ezért tettem, have been doing, már 12 éve. Persze ez már döntés kérdése, de ennyi küzdelmet követően nálam már nem lehet kérdés, hogyan döntök. Így lesz ez a 9 hónap is előrelépés, csakis egy irány lehetséges. Nem adom fel. Végre érzem, hogy élek, és nem csak attól, ha szenvedek. Vagyis nem amiatt érzem így, hanem mert átéltem azt, amit talán most, hogy már megtörtént, sem tudnék olyan pontosan megfogalmazni, ahogy 9 hónappal ezelőtt sikerült.
Megvalósult az álom. Nagyszerű, gazdagító, boldog valóság, üdvözöllek.
...
I'm giving you a night call to tell you how I feel
I want to drive you through the night, down the hills
I'm gonna tell you something you don't want to hear
I'm gonna show you where it's dark, but have no fear
There's something inside you
It's hard to explain
They're talking about you boy
But you're still the same
Hanem... még egyszer, utoljára nagy levegő, és megcsinálom. Kerül, amibe kerül. Miután a mindent elvárást követően teljesen lemondtam arról, hogy bárkinek is fontos legyek, igenis elvárom, hogy ha valaki velem kezd, akkor ne csak kihasználni akarjon, de számítsak is neki. Hogy ne legyen mindegy neki, hogy én vagy más. Vagy pl. felhívjon néha. Vagy írjon nekem. És ne csak akkor keressen, ha szüksége van valamire. Hogy nézze el, ha nem vagyok a topon, és még mindig ugyanúgy érdekeljem, ne nekem kelljen örökké pedáloznom és értékesíteni magamat. Hogy hiányozzak neki. Hogy megbecsüljön. És megbecsülje a munkámat, és tudja, hogy nagyon különleges, amit tőlem kap, és nem veheti készpénznek, mintha ez járna, mert az ilyesmi ritkaság. Csak persze a szomszéd fűje mindig zöldebb. Ez is a gyerekes szűklátókörűség jellemzője - épp ezért kell felnőni ahhoz, hogy valaki meg tudja becsülni azt, amit kap, amije van. Sőt, hogy tudjon harcolni érte és ne akarja elengedni, és főleg ne higgye azt, hogy ez olyan alapvetés, ami majd mindig ott lesz a számára, és amit bárki, bárhol és bármikor megad majd neki. Mert hát nem, pont ez az egyetlen felismerés a lényeg.
9 hónap. Sokba került, nem tagadom, minden erőmre szükségem volt, hogy túléljem. Nehéz, és rettenetesen fájdalmas szülés volt, ugyanakkor rettenetesen gyönyörű is. Sorsfordító, hogy megtörtént, megtörténhetett. Félelmetes, hogy a fentiek szó szerint valósultak meg. Hogy minden egyes szó igaz lett. És egy szóval sem több. Bizonyos szempontból nincsen több, és mégis. Mert különbség van a "ne akarja elengedni" és a "ne engedje el" között. Most már tudom, mekkora. De nem lehet egyszerre 3 lépcsőfokot ugrani. Türelem kell most, ami számomra az egyik legnehezebb dolog. Talán azért, mert 31 éve teszteli az élet ezt a képességemet.
Örülni annak, amit kaptam, ezt kell most tennem. És így van, de még mennyire. Mert végre kaptam, kérés nélkül, rengeteget. Az élet jött felém, nem nekem kellett rohannom utána. Csak előbb túl kellett élnem, hogy nem lehet több. De közben egy pillanatra sem veszítettem szem elől azt, mennyivel több lettem általa. És Általa.
Hittem, éreztem, tudtam, hogy lehet valóság, amire vágyom. Hogy nincs bennem, mert nem kell, hogy legyen bennem megbánás, akkor sem, ha úgy érzem, belehalok. És nem halok, már nem. Az első trimeszter óta nem. Hiszen az egészet az újjászületésért teszem, eddig is ezért tettem, have been doing, már 12 éve. Persze ez már döntés kérdése, de ennyi küzdelmet követően nálam már nem lehet kérdés, hogyan döntök. Így lesz ez a 9 hónap is előrelépés, csakis egy irány lehetséges. Nem adom fel. Végre érzem, hogy élek, és nem csak attól, ha szenvedek. Vagyis nem amiatt érzem így, hanem mert átéltem azt, amit talán most, hogy már megtörtént, sem tudnék olyan pontosan megfogalmazni, ahogy 9 hónappal ezelőtt sikerült.
Megvalósult az álom. Nagyszerű, gazdagító, boldog valóság, üdvözöllek.
...
I'm giving you a night call to tell you how I feel
I want to drive you through the night, down the hills
I'm gonna tell you something you don't want to hear
I'm gonna show you where it's dark, but have no fear
There's something inside you
It's hard to explain
They're talking about you boy
But you're still the same
