Híradó, 03.23.

Random események halmaza, avagy  merengéseim március 23-án hosszú garbóban és vastag pulcsiban, egész napos rohangálás után, fűtés és kinti -1 fok mellett, a nélkülözhetetlen, újraértelmezett tavaszköszöntő ruhadarabbal kiegészítve komfortérzetemet. Köszi a tippet, Á.

A mai nap elsődleges tanulsága, hogy 32 év után a saját bőrömön is megtapasztaltam azt a közhelynek tekintett, de esetileg is maradéktalanul igaznak bizonyuló meggyőződést, amely szerint (általában) az összes férfi annyira, de annyira egyszerű, mint a barlangrajz. Mindegyikük, akikkel ma találkoztam, kivétel nélkül kiemelt figyelemben részesített - olyannyira, hogy Sz. meg is jegyezte, hogy ugye nekem mondják, neki pedig nem, és ez a különbség, tehát nem vagyok eltájolva -, azonban ez a kivétel nélküliség minden jó érzés ellenére kezdett gyanússá válni - mivel olyan nincs, hogy a személyes kisugárzásom okán minden férfinek pont én tűnök fel, ugye, Hannah Horvath? -, majd az utolsó ilyen esetnél ki is bújt a szög a zsákból. Szóval mondom én, barlangrajz.

Mindenesetre én továbbra is bízom a fennmaradó minimális százalékban, akik képesek mélyebbre látni, akkor is, ha történetesen nem azt viselem, amit ma viseltem. Az F&F tervezőjének viszont kétségkívül nívódíj jár ezért a darabért:

 

Másodlagos tanulság: Tarantino Djangója az alkalmankénti "filmes maszturbáció"-t leszámítva zseniális, de engem az itt (is)-ott (is) túltengő erőszakért bőven kárpótolt a mozi másik 2 órája. Christoph Waltz teljesen megérdemelten kapott Oscar-díjat; nagyon összetett, és nem kis meglepetésemre túlnyomórészt szerethető figurát alakít, akinek a magát könnyen adódó azonosításnak bedőlő kritikusok véleményével ellentétben semmi köze Hans Landához. Jamie Foxx azonban még nála is sokkal erősebbnek hatott számomra, elképesztően játszott, még a vásznon keresztül is tapintani lehetett a benne dúló feszültséget. A színészi játék egyébként összességében lenyűgöző a filmben, és lehet, hogy valóban az a rajongásom oka, hogy nem láttam még elég Tarantino-mozit, de az biztos, hogy engem meggyőzött. Egyedi vízió és tökéletes kivitelezés, amit még a számomra nem kedves részektől sem lehet elvitatni. Nem mintha bárki ezt akarná tenni.

Harmadik tanulság: Daniel Gimeno-Traver "mindössze" a 7. számú spanyol teniszező, és ez elég ok arra, hogy én most halljam a nevét életemben először. Azért országos hetediknek lenni nem túl rossz eredmény, mégis, tapasztalatból tudom, hogy ilyen helyezéssel világversenyen már nem sokra megy az ember. A teniszezők legalább elindulhatnak és beverekedhetik magukat a főtáblára, amiért szerencsére már elfogadható összegű pénzdíj is jár (elfogadható, mármint például az én korábbi javadalmazásommal szemben :)), mert amit ezek a játékosok művelnek (lásd: ma Gimeno-Traver), az ugyanolyan tiszteletre méltó, mint a legnagyobbak teljesítménye. Eközben pedig eszembe jutott, hogy vajon Magyarországon van-e országos férfi teniszranglista (persze, hogy van, költői kérdés volt), és ha igen, vajon ki a 7. legjobb magyar teniszező? Tekintettel arra, hogy a férfiak közül még a ranglistavezetőről sincs fogalmam sem. A női versenysorozatot gyakorlatilag szinte teljesen mellőző, meglehetősen szűk látókörű átlagos teniszközönség ellenére lányaink e téren sokkal ismertebbek. Úgyhogy a girl-power jegyében máris bevetem Wiki barátnőmet, hátha többet tud a témáról.

Ja, és Berdych H&M feliratú fehér teniszinge évek óta a legízlésesebb ruhadarab, amelyet ezzel a logóval feldíszítve láttam. Csak a miheztartás végett, erről a fehér ingről van szó, itt még betűk nélkül.

 

Élek a gyanúperrel, hogy kreatív fronton H&M-ék tanulhatnának F&F-éktől. Ki tudja, akkor talán újra képesek lennének hordható utcai viseletet tervezni. Méghozzá nagy sikerrel hordhatót.

U.i.: Ik spreek mal een beetje Nederlands :).

'80 - a 21. század turkálója

Tegnap kaptam egy vicces üzenetet a "közgazdaságilag felvilágosult" nőről, főszerepben a H&M-mel. Éppen akkor, amikor én is egy H&M-ben tett kirándulást tudhattam magam mögött.
A vicc egyébként régi, de még mindig működik:

Nade! Tudományos és praktikus szempontból is meg tudom érteni a hölgyet, hogy a H&M-mel ellentétes oldalon kezdte a vásárlást, ugyanis saját tapasztalom szerint kb. két éve teljesen reménytelen bármit is remélni ettől az üzlettől. Hogy tegnap mégis vállalkoztam a belépésre (sokadik alkalommal, mert nem egykönnyen adom fel, de legalább a vásárlás miatti lelkiismeret-furdalástól nem kell tartanom ilyenkor), annak oka a 80%-os leárazás volt (bár rajtam jelenleg maximum egy 100%-os leárazás segítene, de ez már a következő poszt témája).

80%-os leárazás tehát. A bejáratnál szépen felsorakoztatva állnak a nagyméretű, piros színű akciós árcédulákkal díszített ruhadarabok. Elkezdek nézelődni, és kb. 2 másodpercen belül csalódottabb vagyok, mint egy rossz turkálóban. Minősíthetetlen színű, szabású és egyáltalán, minősíthetetlen minőségű anyagok, mint egy '80-as évekbeli használtruha-boltban. Szűkítetlen felsők, ízléstelen flitterek (pedig vannak ízlésesek is, és nagy rajongójuk vagyok), leheletvékony, nyúlós anyagú lebernyeg pólók; passzés, gombolós "gatyakardigánok", hatalmas, beszegetlen virágdíszítések, féllábszárig érő répafarmerek.

Én meg csak állok ott, hiszen már két éve megy ez a "hozzuk-vissza-a-80-as-éveket-mert-a-válltömés-az-olyan-menő" stílus, én pedig pontosan ennyi ideje semmit sem tudok a H&M-ben vásárolni. Persze nem ez a világon a legnagyobb probléma, csak értetlenül állok a tény előtt, és fogalmam sincs, őszintén nincs, hogy ki veszi meg ezeket. Mert hogy viselni még senkit sem láttam ezeket az ocsmányságokat. Számomra olyan végtelen boldogság volt a tavalyelőtti költözéskor megszabadulni az utolsó utálatos darabtól is, ami az utálatos '80-as évekbeli gyerekkoromra emlékeztetett, erre lassan már évek óta azzal akarnak megetetni, hogy mindez trendi, a válltömés "kicsit másképp" cool, az arany flitter és a fekete plüssbársony elegáns...DE NEM AZ! Ízléstelen, és ráadásul nincs ember, akin jól áll. Mindent, ami előnytelen, ami még a modellalkatból is a legrosszabbat hozza ki, sűrítve kapjuk például a H&M akciós darabjaiban (nem csoda, hogy senkinek sem kellenek), de az igazat megvallva az új kollekció sem biztató. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt be lehet adni az embereknek pusztán azzal, hogy a divat meghatározó szereplői rámondják valamire, hogy mostantól ez a követendő, még akkor is, ha - hogy szakkifejezéssel éljek - értelmezhetetlen.

Úgyhogy a grafikonon jelölt úriembernek gratulálok, hogy talált ott egy megvásárlásra érdemes nadrágot 50 dollárért (bár én tavalyelőtt örömmel dobtam a konténerbe annak valószínűleg egy tökéletes mását; sőt, még fizettem is volna azért, hogy megszabadulhassak tőle), a hölgynek pedig szintén elismerésemet kell kifejeznem, mert praktikusan utolsónak hagyta a H&M-et, amikorra valószínűleg már minden mást beszerzett a még vállalhatóbb üzletekben. Én pedig reménykedem, hogy az egykor kedvenc boltomban fogok még az ujjatlan egyszínű pólókon kívül más kedvemre való darabot is találni.