X-faktor inspiráció

Esssszméletlen jó ez a zene. Szöveget nem nézek. More, more, mooooooooooooooooore!

Hamis őszinteség

A bocsánatkérésnek álcázott önmagasztalás arról, hogy mennyire figyelmes és nagylelkű vagyok. Elvileg érted aggódom, de valójában magamat éltetem, sőt, még sajnálom is, hogy mennyire tehetetlen vagyok és rossz most nekem - leginkább is a mindenhatóságomba vetett hitem csorbulása miatt. Én nem akarom hallani, hogy mit tettem veled; én nem akarom, hogy a könnyeid tükröt tartsanak nekem - magamat akarom megmenteni attól a kibírhatatlan érzéstől, hogy szembesülnöm kelljen a tettem következményeivel, a te szenvedéseddel, nem pedig azt akarom látni, hogy végre nem sírsz, és elmúlt a fájdalmad. És ha most én törtelek meg, azért persze az újjászületésedhez is csakis rajtam keresztül vezethet az út. Mert még a hiányom okozta szenvedésed leküzdésének is én vagyok a főszereplője. Mi sem természetesebb ennél.

Némán akarok állni, ha már ezt elmondtam Neked,
Megsüketülni gyorsan, ne halljam, mit tettem Veled.
Megvakulnék inkább, ne lássam könnyben a szemed,
Végül meghalnék, hogy visszaadjam újra az életed!

Valóban megtennéd mindezt? Rajta.

...

Na ugye. Mégsem fáj az annyira... Annyira nem. Legfeljebb az önsajnálat, hogy ezúttal nem tudsz istenként tetszelegni.

A tavalyi versenysorozatban mindenki őszintének titulálta ezt a srácot, de éppen az ebből a szövegből is áradó álszentség és kevéssé burkolt számadás arról, hogy én mennyire király vagyok, volt az, ami kezdettől taszított benne. A backhanded compliment. Hamis, csinált őszinteség. Igen, tudom, hogy ez oximoron.

És mielőtt elhamarkodott ítélkezéssel vádolna bárki, tudom, hogy miről beszélek, és azt is, amiről ez a dalszöveg mesél. Jól ismerem, túlságosan is jól. És mindkét oldalról, ami átfogó rálátást ad erre a meglehetősen egocentrikus megközelítésre. Fel kell nőni ahhoz, hogy szembesülni tudjunk a tetteink következményeivel, akkor is, ha abban saját tökéletlenségünket látjuk megtestesülni. És abból, amit látunk, lehet fejlődni, tanulni - önmagunkról - a jövőre. Ha viszont bezárjuk a fülünket, becsukjuk a szemünket, és inkább meg is szűnünk, csak ne kelljen tudni arról, ami ettől még úgyis valóság, az nem vezet sehová. Legfeljebb újabb hasonló, ugyanígy megismétlődő történetekhez.

Hatalmas ereje van a szavaknak. Óhatatlanul is pontosan fogalmaznak, még ha a szerzőjük nincs is tudatában annak, hogy milyen óriási különbség van aközött, amit mondani akar, és amit valójában mond. A szeretet fogalmának lényege, hogy a másikról szól, olyan mondatokban, amelyeknek a másik az alanya, és nem a tárgya. Persze ha megvan ez a felnőtt, érett érzés valakiben, akkor nem kell sokat gondolkodni a megfogalmazáson, az éppen úgy pontosan jön majd, mint a költőkből a jambikus pentameter. Ők sem számolgatják a szótagokat, egyszerűen bennük van a vers. Ehhez kell megérni. Ehhez kell fület, szemet és szívet nyitni éppen akkor, amikor az a legnehezebbnek tűnik. Bírni a valóságot, és jobbá tenni a jövőt - de nem a másikban, hanem magunkban. Mert ez az egyetlen terület, ahol istent játszhatunk, és véleményem szerint meg is kell tennünk azt.

X

Ilyesmire nem szoktam kommentálni, de ezúttal muszáj. Mostantól hivatalos, hogy az emberek tényleg nem értik. Ezt az egészet. Nem látnak tovább az orruknál, a felszínnél, nem képesek felfogni az elhanyagolható dolgok mögött nagyon is szembeötlő lényeget.

She is the real deal. Az X-faktor.

 

Tudom, hogy nem nyerhetett volna. Tudom, hogy nem alkalmas tömegfogyasztásra, de hogy Stone és Z. K. előtt, és főleg helyett menjen, az érthetetlen.

 
És ilyet sem mondtam még soha, de most fogok. Ha férfi lennék, Ő érdekelne.

Persze a pasik nagy része - mint láttuk - megijed attól, ha valaki egy mozdulattal a legmélyebb igazságokhoz nyúl. Ha olyan intenzitással és olyan érzékenységgel éli meg az életet, ahogy azt itt láttuk.

Ja, tényleg, hiszen nem pasiról beszéltem, hanem férfiről.