Szója és vibrátor, John Malkovich, társasházi lakógyűlés és a dupla gyerekek

Tegnap volt szerencsém megtekinteni egy újabb előadást a Centrál Színházban: Woody Allen New York-i komédiái igazi "woodyallenfilmes" hangulatot varázsoltak a színpadra. Régen nevettem már ilyen jót színdarabon, nagyon érezhető volt, hogy az alapanyag mennyire humoros, amiben aztán a színészek tobzódhattak.

Bár ehhez nem értek, úgy sejtem, hogy a rendezőnek (Puskás Tamás) is volt némi szerepe abban, hogy a fergetegességi barométer mennyit mutatott. A Woody Allentől szokásos nyelvi humor mellett nagyon sok "physical comedy" színesíti az előadást, ami nyilván neki is köszönhető, mert ennyi minden nem lehetett benne a szövegkönyvben, illetve a remek színészeknek, természetesen. A legviccesebb szerep most is Rudolf Péteré, aki - bár az Üvegtigrisből ismert lúzer figurát alakítja itt is -, mindig képes valami árnyalatot hozzátenni az amúgy elég sablongyanús karakterhez, és ezúttal is fergeteges, hogy mit alakít. (Főleg úgy, hogy 7 óra előtt 3 perccel gördült be autójával - és Nagy-Kálózy Eszterrel - a színház elé, amit akkor kissé illúziórombolónak találtam, de aztán kiderült, hogy ők csak a 2. felvonásban érdekeltek, a színpadon pedig már egyáltalán nem jutott eszembe civil önmaguk.)

A darab sztárja viszont kétséget kizáróan Básti Juli. Nagyon jó a Pletykafészekben, de aztán annál még sokkal jobb volt - valószínűleg azért, mert többet volt színpadon - a 88. utca foglyaiban, és nem gondoltam volna, hogy ezt még felül tudja múlni, de a New York-i komédiákban sikerül neki. Fergeteges komika, elképesztő, hogy mit tud eljátszani az arcával, és mennyire jó az időzítése, az előadásmódja, a hanghordozása, és minden apró nüansz, amire akár verbális vagy nonverbális szinten képes. Vicces, de közben benne van a helyzet minden tragikuma is, amúgy Woody Allen módra persze. Egy pillanatra nem esik ki a szerepéből, a legkacagtatóbb jeleneteket faarccal adja elő - ami ugye a Pletykafészek főpróbáján nem sikerült :P -, én (és a közönség) pedig közben dőlünk a röhögéstől. A vastaps is nála szól a legerősebben, és külön hálás vagyok a fiatalabb (!!!) nézőknek, akik színház ide vagy oda, igenis fütyülnek és hujjognak, ha ki akarják fejezni, hogy a megtapsolásnál is jobban tetszett nekik az előadás. Én sosem tudtam ezt megtenni, mostanra pedig úgy érzem, már ki is öregedtem belőle.

Nagy-Kálózy Esztert nagyon szerettem a Pletykafészekben, és most is kitűnően hozza Carole figuráját - noha szívesen látnám már a gyenge felfogású csinos kis feleség szerepén kívül másban is. (Lehet, hogy a Mégis, kinek az élete? lesz a következő darab?) Az tény, hogy ezt a karaktert nagyon tudja, és a hasonlóság ellenére ő is képes még árnyalni a szintén könnyen klisébe fulladó szerepet. Radnay Csilláról már olvastam - kissé szkeptikusan - a legszebb fiatal színésznők listáján, és meg kell mondjam, élőben tényleg lenyűgözően néz ki, ráadásul bájos és jól áll neki Juliet szerepe. Puskás Tamást is először láttam színpadon, ő is nagyon jó energiákkal dolgozik, noha nekem pillanatokra civilnek tűnt. Bár tényleg csak pillanatokra, azokon kívül viszont nagyon jó volt.

A "Central Park West" című 2. felvonás, amit eddig tárgyaltam, természetesen a hosszabb és viccesebb darab. A "Riverside Drive" egy háromszereplős kamaradráma egy jóval szűkebb térben, amit Kárász Zénó játéka ural végig. Magyar Attila szerepe kissé - nyilván teljesen véletlenszerűen - túlságosan is reflektál a médiában megjelent magánéleti botrányaira, bár ettől nagyon simán el tudtam vonatkoztatni, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy M.A. jól játssza a szerepét, még akkor is, ha szintén elég "nyuszómuszós", tehát kliségyanús is az az ő számára. Balogh Annának gyönyörű hangja van, ez prózában - és nem utolsó sorban a sikításában - is érezhető, és valóban, számos musicalben játszott már.
Ez a darab nem annyira nevetősen vicces - kivéve a címben található két utálást a két szerintem legjobb poénra -, viszont az intellektusa hamisítatlan Woody Allen :).

A legfurább számomra az, hogy mindkét darabban egy erőteljesen amerikanizált világot látunk, ami nem csak az állandóan szerepet kapó pszichológus karaktere (említése) miatt olyan "hollywoodi filmes" (bár ennek nagy kulturális jelentősége van!), hanem a folyamatos filmes és kortárs kiutalások miatt, amit leginkább az amerikai filmes világban járatosak érthetnek. Más amerikai darabokban is érződött már ez a kulturális különbség, de sehol sem ennyire karakteresen. Persze vannak egyéb filozofikus fejtegetések - főleg az első felvonásban -, amelyek megértéséhez és poénként való értelmezéséhez a Woody Allentől megszokott módon extra filozófiatanulmányok folytatása szükséges :). És mégis Camus vagy Sartre idézése nem válik öncélúvá, nagyon is jól illeszkednek ezek a fejtegetések a "kisember" drámájába. Imádom az ilyen színdarabokat - vagy filmeket, sőt, könyveket is -, főleg, hogy közben ilyen fergeteges szórakozást nyújtanak.

A darabot egyébként én kaptam Z.-től, Z. születésnapjára. Ez - amellett, hogy nagyon-nagyon örülök, hogy elmentünk - akár szintén olyan woodyallenes lehetne, de nem az, cserébe elég sokat elmond Z. és a születésnapjai viszonyáról, ami nyilvánvalóan némi korrekcióra szorul. Én igyekszem dolgozni ezen (pl. kapott saját jogon is ajándékot, amit én adtam Neki) - és remélem, Ő is, mert én egyébként hiába akarok bármit elérni. És ki tudja, lehet, hogy karácsonyra már nem fogom én kapni Tőle a saját ajándékát. Az nagy előrelépés lenne :).

Pletykafészek

Moziőrület után színházőrület. Kár, hogy jelenleg egy mozijegy kb. 6-7-szereséért tudok színházjegyet venni, márpedig most nemhogy nullán, de iszonyú mínuszban vagyok, és iszonyatosan gyorsan ki kell találnom valamit, hogy pénz álljon a házhoz. Vagyis már kitaláltam, csak működésbe kell hozni a gépezetet.

Addig is nagyon örülök, hogy a Centrál Színház "tudjátokmelyik" közösségi oldalán nyertem egy belépőt a Pletykafészek c. előadásuk első nyilvános próbájára.

Azt hittem, hogy ez még olyan rendezős-instruálós, jelmezmentes próba lesz, de tévedtem (ha megnéztem volna a bemutató időpontját, előbb rájövök, hogy egy igazi előadást fogok látni, de ehhez még nincs kellő rutinom. Majd mostantól!) Vagyis egy teljes előadást láthattunk, kb. félig teli nézőtérrel. Amikor az első felvonást beharangozó zenét meghallottam, már megnyertek a darabnak. Bár fogalmam sincs, ki az előadója, imádom ezt a számot - régi versenyzene; egyike a '80-as évek nagyon csekély számú termékének, ami tetszik. A szereposztás szenzációs; Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter brillírozik (nekem Eszter játéka különösen tetszett), Simon Kornél méltó a hírnevéhez, Básti Juli, bár kis szerepet kapott, azzal a néhány tökéletesen időzített poénnal is helyben hagyja a nézőt, Scherer Péter figurája is hatalmas, és persze ott van Liptai Claudia.

Nyilván nagy a várakozás, hogy az elmúlt évek kereskedelmi televíziózása után mit tud nyújtani a "komoly műfajban" - még akkor is, ha itt egy mellesleg nagyon vicces Neil Simon vígjátékról van szó. Még nekem is, aki 5 éve nem néz TV-t, eleinte nehéz elvonatkoztatni a fejemben lévő információktól, és Claire-t Claire-ként, nem pedig Liptai Claudiaként megítélni a színpadon. Szerencsére azonban én nem látom őt nap mint nap a reggeli műsorban, így ez a probléma hamar megoldódik. Vagyis majdnem, mert éppen emiatt marad bennem némi bizonytalanság, hogy az igen csípős nyelvű, határozott véleményű és extrovertált karakter mennyiben Claire és mennyiben Liptai Claudia.

Az az igazság, hogy szerintem Liptai Claudia jó vígjátékszínésznő. Az időzítése hatalmas, nem beszélve a "physical comedy"-ről*, amiben brilliáns, mert azt tényleg mindenféle zavaró feszélyezettség (self-consciousness - hiába, néhány jelenségre angolul pontosabb kifejezések léteznek) nélkül tudja megvalósítani. A szövegnél ugyanis egy alkalommal, amikor valamelyik poénján nagyon nevettünk, felfedezni véltem egy amolyan Jack Donaghy-s kipillantást a közönségre egy halvány félmosoly kíséretében. És többször előfordult, hogy bár hősiesen küzdött, ő sem tudta visszatartani a mosolygást egy másik karakter vicces mondata miatt, így nem tudott karakterben maradni. Persze egyrészt ez még csak az első nyilvános próba volt, másrészt nem nagyon tudnám hibáztatni egyiküket sem, ha nevetésben törnének ki, mert tényleg annyira jó a darab (Básti Juli is erőteljes csücsörítésre kényszerült egy alkalommal, hogy elfojtsa a nevetését). Mégis, ettől végig volt egy olyan érzésem, hogy a karakter, akit látok, csak 70-80%-ban Claire, 20-30%-ban mindig Liptai Claudia, a kereskedelmi televíziós műsorvezető, aki most bizonyíthatja, hogy tehetséges színésznő, nem csak egy celeb. És szerintem az, úgyhogy nyugodtan koncentrálhatna teljesen a karakterére, akkor még meggyőzőbb lenne. Egyébként is úgy gondolom, hogy aki színházba megy, annak teljesen nyitott elmével és lélekkel kell beülnie a darabra, és amennyire lehet, levetkőzni az előítéleteit. Sokkal élvezhetőbb az előadás úgy, hogy nem folyamatosan önigazolást keresünk benne.

A darab másik nagy-nagy pozitívuma az volt, hogy nem éreztem: egy matinén ülök. A színészek fantasztikus energiával játszottak, beleadtak apait-anyait és nem érezték úgy, hogy csak mert a nézőtér fele üres, illetve a többiek is majdhogynem ingyen jutottak be (én biztosan:P), kevésbé kellene igyekezniük. A Vígszínházas (szintén matiné) Pán Péter és a Madách Színházas előadások tánckara miatti csalódások után nagyon élveztem az energiát, ami a színpadról áradt. A Cabaret-t követően ezúttal is egy nagyon színvonalas darabot láttam, és bár rendezői szempontból nem tudom megítélni, a színészek munkája minden elismerést megérdemel.

Csakúgy, mint a jelmeztervező Andó Ildikóé. Mivel a felső tízezer köreiben játszódik a darab, ráadásul egy házassági évfordulón, a ruhák is ennek megfelelően rendkívül elegánsak, de amitől leesett az állam, az az egyszerűségükben mégis hihetetlen látványosság. Ezért néztem meg a szünetben a szereposztás-táblán, hogy kinek köszönhető a jelmez, és akkor mindent megértettem, hiszen Andó Ildikó munkáját már a Megasztár 5-ben is nagyon-nagyon szerettem (és nem csak amiatt, hogy az ifjú tervezők által megalkotott borzalmak között mindig üdítő volt a letisztult, de figyelemfelkeltő styling). Különösen Nagy-Kálózy Eszter és Liptai Claudia ruhájától voltam elragadtatva, bár utóbbi abban a formájában, ahogyan én csütörtökön láttam, semelyik próbaképen nem szerepel. Egy szó mint száz, megyek még, menjetek Ti is, érdemes!

*magyarul fizikai komédia, ami szerintem nem létező kifejezés, viszont nem ismerem a helyes magyar megfelelőjét, mert a színházi zsargonban annyira nem vagyok otthon - legalábbis magyarul :P